Tanfolyamok az Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár januárban több képzést is szervezett az egyetem könyvtárosai és további szolgáltató munkatársai számára. A Magyar Tudományos Művek Tára köré szervezett, de az ELTE Digitális Intézményi Tudástárt és Stratégiai Adatbázist is bemutató adminisztrátori tanfolyamon különböző szervezeti egységekből összesen tizennégy kolléga vett rész, akik a továbbiakban az egyetemen keletkezett publikációk menedzselését támogatják.

Az egyetem közös könyvtári katalógusát építő munkatársak az Aleph integrált könyvtári rendszer használatát ismertető tanfolyamon vehettek részt. A moduláris képzési program során a katalogizálás, a tartalmi feltárás, a kölcsönzés és a folyóirat-kezelés szabályos módját sajátították el.

Februárban Photoshop tréningre jelentkezhetnek az Egyetemi Könyvtári Szolgálat honlapszerkesztői és érdeklődő munkatársai, illetve a jövőben újabb célcsoportok számára hirdetünk meg MTMT-tanfolyamokat, és a nyári időszakban Aleph-tanfolyamot. A közönségszolgálaton dolgozó kollégáink továbbképzése és a szolgáltatásminőség javítása céljából az idei évben is szervezünk ügyfélszolgálati tréninget. Képzéseinkről honlapunk hírei között folyamatos tájékoztatást nyújtunk.