Elfelejtett tudománytár

Megjelenés ideje
Megjelenés helye
Magyar Hírlap
Szerző
LUDWIG Emil
Alcím
Számos írói és kritikai tanulmány jelent meg a Tudományos Gyűjteményben, amelyben újító kezdeményezések is helyet kaptak

Megjelenés formátuma

Terjedelem

Nyelv

Hatókör

Forrás helye
http://magyarhirlap.hu/cikk/87043/Elfelejtett_tudomanytar

"„A magyar nemzetnek felvilágosítását, csinosulását, szerencsésülését önnön nyelvénél fogva érhetni el legkönnyebben, legbizonyosabban, csak ezzel tarthatni fenn annak sajátságát is” –, e gondolattal indította útjára a lapot az Egyetemi Könyvtár igazgató tanára. Számos írói és kritikai tanulmány jelent meg a folyóiratban, újító kezdeményezések kaptak benne helyet.

Kazinczy Ferenc 1819-es összefoglaló írása már a nyelvújítási háború utóvédharcairól szólt, Kultsár István, Vitkovics Mihály, Szemere Pál írói köréhez később Kölcsey Ferenc is csatlakozott.

Másfél évig szerkesztette a haviújságot Fejér György atya (1766–1851), két utódja folytatta a munkát tíz évig, mígnem Vörösmarty Mihály átvette a periodika gondozását. Szerkesztői tevékenysége 1828-től 1833-ig tartott, ami mellett jutott ideje olyan remek versek alkotására is, mint a Szép Ilonka és Mátyás király romantikus balladája. A később (1839-ben) A Guttenberg-albumba című zseniális művét papírra vető költő hivatalát egy Horvát István nevű, különös észjárású irodalmár vezette tovább és látta el 1837-ig. Ez volt az első igazi szellemi katasztrófa az irodalmi és kulturális életben a magyarok országában. [...]"