Edmund Husserl ismeretfilozófiája

Szerző
Zuh Deodáth
Kiadás ideje
2015
Kiadó
L’Harmattan
Kiadás helye
Budapest
ISBN
978-963-414-022-1
Sorozat
Dasein könyvek
ISSN
1788-036X
Ismertető

Az alábbi könyvet olyan olvasóknak ajánljuk, akik Edmund Husserl (1859-1938) filozófiájáról szeretnének átfogó képet kapni. Tézise szerint ez a filozófia egyszerre a megismerő képességek leírásával és a megismerés formáival foglalkozó ismeretelmélet, valamint egy erre vonatkozó metaelmélet, amely folyamatosan reflektál a megismerés tudássá válásának módozataira és egyben saját módszerére. Így pedig az elméletek, eszmerendszerek szintjén is képes az önszerveződésre. Ezt jelenti a címben foglalt ismeretfilozófia szó. Ugyanakkor könyvünk Husserl gondolkodásának fontos kérdéseit egy olyan szövegen keresztül tárgyalja, amely a magyar közönség előtt kevésbé ismert, de nézeteinek talán legtömörebb foglalatát nyújtja. Az 1929-es Formális és transzcendentális logikáról élete vége felé szerzője így nyilatkozott: "legérettebb munkám, csak éppen nagyon sűrű".