Európai egyetemek virtuális kiállítása
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár...
500 éves a reformáció
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a...

A szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációt támogató Hallgatói Mentorprogram

Szerző: 
Fejes József Balázs, Szűcs Norbert (szerk.)
Kiadás ideje: 
2013
Kiadó: 
Belvedere
Kiadás helye: 
Szeged
ISBN: 
978-963-9573-97-0
Borítókép: 
Ismertető: 

Magyarország azon országok egyike, ahol a legkevésbé megalapozott, hogy azzal bíztassunk egy nélkülöző családból származó gyermeket, fiatalt: tanulj, bármi lehet belőled, rajtad múlik! Az iskola látszólag mindenki előtt nyitva áll, úgy tűnhet, a sikeres iskolai, majd munkaerő-piaci karrier elsősorban az egyén adottságain és akaratán múlik. Azonban a valóságban a hátrányos helyzetű és roma diákok többsége számos rejtett mechanizmuson keresztül alacsony minőségű, motivációt romboló oktatásban részesül. Vagyis a kevésbé előnyös családi háttérrel rendelkező gyermekek elé otthonról hozott hátrányaik mellé iskolarendszerünk – a pedagógusok jó szándéka és áldozatos munkája ellenére – további akadályokat gördít, amelynek következtében e tanulók iskolai pályafutása nagyrészt az általános iskola megkezdésekor eldől. Ennek hátterében a magyar iskolarendszer szelektív, szegregáló működésmódja áll. Az oktatási szegregáció társadalmi-gazdasági következményei rendkívül súlyosak, terheit közvetve az egész társadalom viseli, többek között az alacsony hatékonysággal elköltött közpénzeken, a rászorulóknak juttatott támogatásokon, valamint a szegénységhez köthető társadalmi feszültségeken keresztül. Az oktatás területén mutatkozó egyenlőtlenségek kapcsán a közvélemény kevéssé tájékozott, de az oktatási rendszer szereplőinek többsége előtt sem ismertek azok a mechanizmusok, amelyeken keresztül a családi hátrányokat tovább fokozza a hazai iskolarendszer. Ebből következően nem meglepő, hogy a megoldási lehetőségek is alig kerülnek szóba. Tapasztalataink közreadásával kötetünk e hiányosság leküzdését, megoldási módok felvázolását célozza.

A szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációt támogató Hallgatói Mentorprogram
Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
Jó napot! Kihasználnám az elektonikus kérlőlap adta lehetőséget, viszont az oldalon leírtak alapján, bejelentkezve sem találtam meg, hogy tudnék (17. századi) kéziratokat néhány nappal előre kikérni olvasótermi használatra.Segítségüket köszönöm, Franciska
2017.06.28. 13:41
Kedves Olvasónk! Sikeres belépés után, amennyiben megtalálta a keresett művet, a "Tagkönyvtár" alatt az Egyetemi Könyvtár és Levéltárra kattintva jelenik meg bal oldalon az "előjegyzés, kikérés" link, melyre kattintva tudja elküldeni az elektronikus kérést. Ha nem sikerülne, kérem az info@lib.elte.hu email címen jelezze a pontos mű megírásával a kérést. Üdvözlettel, egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék, hogy a PPK Kazincy vagy Izabella utcai könyvtárában van-e lehetőségem megtekinteni Szalay Viktória szakdolgozatát, melynek címe: Mona Lisák mosolya- A szülésélmény és a relaxáció kapcsolatának vizsgálata. Lauter Adrienn
2017.08.31. 13:17
Kedves Lautern Adrienn! A szakdolgozat az ELTE PPK Izabella utcai könyvtárában található, amely jelenleg még zárva tart. A könyvtár elérhetősége: https://www.konyvtar.elte.hu/hu/konyvtarak/pedagogiai-es-pszichologiai-kar-izabella-utcai-konyvtar-0 Minden valószínűség szerint a tanév kezdetével, szept. 11-én nyit a könyvtár, ezzel kapcsolatban kérjük, érdeklődjön az izukonyvtar@ppk.elte.hu email címen.
Nem azonosított felhasználó
Tisztelt Cím!Szeretnék érdeklődni, hogy az ELTE könyvtárainak valamelyikében a New Plus(Upper-Intermediate) tanári példánya+CD melléklet megtalálható-e? ISBN szám:9789605731649. Egyéb: http://www.elthungary.hu/catalogue_young_stars_hu/108/#COMP_PRICES
2017.09.23. 15:09
Kedves Érdeklődő! Az ELTE könyvtáraiban nincs meg az Ön által keresett könyv. Üdvözlettel, egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Üdvözlöm! A Régi nyomtatványok tára anyagait szükséges-e előzetesen kikérni, vagy elegendő a helyszínen leadni a kéréseket? Köszönettel: Oláh Krisztina
2017.09.29. 13:26
Kedves Krisztina! Az előzetes kikérés az Ön számára kényelmesebb megoldás, mivel így várakozás nélkül kézhez kapja a kért anyagokat. Itt a helyszínen is leadhatja kéréseit, de ebben az esetben a kérések számától és a forgalomtól függően várnia kell legalább fél órát. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Tisztelt Könyvtárosok! Érdeklődni szeretnék, hogy a könyvtári belépőknek van érvényességi határideje? Csak 2016-ig voltam az ELTE hallgatója, használhatom még a belépőmet? Köszönettel, G. Emese
2017.10.09. 15:34
Kedves G. Emese! A tagságot meg kell hosszabbítania ahhoz, hogy a könyvtárat használni tudja, ehhez személyi igazolványra és lakcím kártyára lesz szükség. A látogatójegy ingyenes, a kölcsönzés 1 évre 3700 Ft, fél évre 2000 Ft. Amennyiben a tanulmányait folytatta, 50%-os kedvezménnyel iratkozhat be. Üdvözlettel, egy e-könyvtáros
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

Katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



Metakereső (teszt)

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.