Egyetemi örökség
Az egyetemi kulturális örökségről szóló...
MeRSZ-könyvmakettek
Egyedi könyvmakettekkel gazdagodott az ELTE...
Új könyvtári folyóiratok ELTE-felületen
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár biztosítja...
1% – a könyvtárért
A 2018-ban Magyar Örökség díjat és az Egyetemi...
7378
7365
7355
7082
 

intézményi

magyar

Ösztönzés, interdiszciplinaritás, hozzáférhetőség – Interjú Magyari Enikő tudományos rektorhelyettessel, biogeográfussal

[...] Az ELTE-nek itt főként az Open Science törekvések jobb megismertetése terén van feladata, tudományos rektorhelyettesként én ezt mindenképpen szeretném ösztönözni. Szoros együttműködésben az Egyetemi Könyvtárral az Open Access, azaz nyílt hozzáférésű publikálási lehetőségek ösztönzését szeretném elérni, különösen a „green open access”, azaz a nyílt hozzáférésű és mellette repozitóriumi elhelyezést lehetővé tevő tanulmányok megjelenését.

15 éves lett az ELTE Online

" [...] Megtalálhatjuk az egyetemi élet színtereit, a hallgatói életet, továbbá az egyetem művészeti, valamint sporttal kapcsolatos kiemelkedő eredményeit, a Füvészkertet, illetve az Egyetemi Könyvtár eddig észre sem vett káprázatos részeit bemutató felvételeket. [...]"

Van, ami nem változik: vicces idézet a vizsgázó diákokról a 19. századból

"Mennyit tanultak a szemeszter közben és hogyan halogatták a vizsgákra való felkészülést a 19. század végén a budapesti egyetemisták? Zseniális beszédről tett közzé fotót az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltára. "Heteken, hónapokon át jóformán teljesen szellemi munka nélkül élnek" - mondta az egyetemi ifjakról 1894-es székfoglaló beszédében Dr.

Így nézett ki az ELTE EK első honlapja - időutazás 1996-ba

"Zseniális képet tett közzé az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár: így nézett ki az intézmény első honlapja. Időutazás 1996-ba. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egy, a könyvtár első honlapjáról készült screenshotot tett közzé Facebook-oldalán. A kép 1996. november 19-én készült, vagyis 23 éve ezt látták azok, akik online szerettek volna többet megtudni az intézményről. Az ELTE egyetemi könyvtára az első volt az országban, a jezsuiták kollégiumuk mellett a 15. századtól tartottak fenn bibliotékát Magyarországon, ami az 1635-ben alapított egyetem része lett.

Oldalak

Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
vodkát akarok!!!!! :D
2019.02.08. 13:01
Vodkát nem tartunk a könyvtárban, de például az Egyetemi Könyvtár közelében számos vendéglátóhely található. :)
Nem azonosított felhasználó
Tisztelt Könyvtár Szolgálat! A SciFinder adatbázis elérésével kapcsolatban érdeklődöm. Egyetemi hálózatról próbáltam belépni, a bejelentkezéshez caesar azonosítót és jelszót megadva, de nem működött. Hogy tudnám a legegyszerűbben elérni az adatbázist?
2019.03.22. 14:39
Köszönjük az üzenetet! Kollégáink igyekszenek minél hamarabb elhárítani a problémát, 1-2 nap türelmet kérünk.
Nem azonosított felhasználó
???
2019.04.16. 13:51
Nem azonosított felhasználó
Látogatójeggyel is van lehetőség az Arcanum Digitális Tudománytáron megnézni a digitalizált folyóiratokat?
2019.04.17. 11:45
Kedves Érdeklődő! Igen, gépeinken szabad a hozzáférés az Arcanum adatbázisaihoz.
Nem azonosított felhasználó
Is it free to use the library space and wifi for general public?
2019.06.13. 10:34
Yes, you can use our library and the services free with a visitor's pass which you can get to information desk on ground floor.
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

ELTEFind

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Régi katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.