Ferenczi Zoltán, az Egyetemi Könyvtár igazgatója (1899–1925)
Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Egyetemtörténeti Gyűjtemény, Fotótár.
A peches Móricz
Móricz Zsigmond budapesti egyetemi évei alatt rendszeresen látogatta az Egyetemi Könyvtárat. De nemcsak olvasója volt, hanem egyszer könyvtárosi pályára is készült.
Amikor 1900-ban Budapestre került, idegennek érezte magát a fővárosban. Egyetemi éveinek szegénységére visszaemlékezve, 1930-ban így vallott:
„Nem reggeliztem, kenyeret, szalonnát vacsoráztam, s ebédre 30 krajcáros ebéd. Egyetlen furcsa büszkeségem az volt, hogy nem volt adósságom... Nem mehettem színházba, bálba, kávéházba soha, csak az utca volt az enyém, meg a szobám, meg az egyetemi könyvtár olvasója.”[1]
Bár egyetemi tanulmányai alatt minisztériumi gyakornoki állást is kapott, egyetlen célja az írói pálya volt. Különösen a könyvtári világ vonzotta:
„Ha mégis állás, akkor már jobban szerettem volna, ha könyvtárban lakhatnék, ahol a fantázia számára legalább szabad mezők nyílnak.”[2]
Ezért 1903-ban megpályázta az Egyetemi Könyvtárban meghirdetett gyakornoki állást. Jelentkezését a korszak három irodalmi tekintélye is komoly ajánlásokkal támogatta: Gyulai Pál, Vargha Gyula és Szász Károly.[3] Az ő ajánlóleveleikkel kopogtatott be Ferenczi Zoltán könyvtárigazgatóhoz. „Uram, ennél kedvesebb ajánlóleveleket egész Európából nem hozhatott volna.” – bólintott elismerően az igazgató az átnyújtott papírokra pillantva, miközben becsúsztatta őket íróasztala fiókjába – majd kinevezte az állásra Hóman Bálintot.[4]
Az író végül keserű humorral nyugtázta a döntést: „Így én tovább is az utcák bolygója maradtam”.[5]
A sikertelen pályázat végül sorsfordítónak bizonyult. Móricz később a Kisfaludy Társaság megbízásából népköltési gyűjtőként járta Szatmár falvait, és élményei döntő hatással lettek későbbi írói világára.