HU EN

Kívánat-lap 1885-ből.​

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Levéltár, Egyetemi Könyvtár iratai, 19/a, 148. doboz.​

Jó könyvet kívánok!

Egykor a könyvtári kérőlapot kívánatlapnak nevezték. A kifejezés arra utal, hogy az olvasó ezen a nyomtatványon jelezte, mely könyvet „óhajtja” használni, vagyis mely művet szeretné kikérni a könyvtár raktárából.

Hogy mikortól vezették be az egykori kérőlapokat az Egyetemi Könyvtárban, teljes bizonyossággal nem tudjuk, de 1865-ben Arany János már az itt bevezetett rendszer átvételét javasolta a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában is.[1]

Az Egyetemi Könyvtárban minden könyvkérés kívánatlapon történt. A kívánatlapokon alapuló könyvkiszolgálási rendszer az Egyetemi Könyvtárban évszázadon át fennmaradt, működésének részletei azonban folyamatosan változtak.

A palota megnyitásakor, 1876-ban, még viszonylag egyszerű rendszer működött, s az olvasó és a könyv között kevés közvetítő lépés volt. Az olvasó a ruhatárban kapott számozott jeggyel jelentkezett az olvasóteremben, ott kapta meg és töltötte ki a kívánatlapot, majd a könyvtártiszt intézkedett a könyv kiadásáról. Ha a mű nem volt elérhető, a kívánatlapot visszaadták, és az olvasó újabb könyvet kérhetett. A kiadott könyvhöz tartozó kívánatlap a könyvtárosnál maradt egészen addig, amíg a kötetet vissza nem szolgáltatták. A tiszt által megbélyegzett kívánatlapot távozáskor a szolgánál be kellett mutatni, majd a kapustól ennek alapján lehetett visszakapni a ruhatárban letett tárgyakat.

Bár a kezdetben egyszerű nyilvántartási rendszert fokozatosan egyre kifinomultabb ellenőrzési és kiszolgálási eljárások váltották fel (sárgaréz ruhatárjegy, látogatójegy bevezetése),[2] az 1900-as évek elején még mindig lényegében ugyanaz a kívánatlap-rendszer működött, amely az egyre növekvő hallgatói és kutatói létszám mellett már nehezen tudta kiszolgálni az igényeket, különösen, hogy egyszerre csak egy könyvet lehetett kikérni.

Az 1930-as évek modernizálásának idején a kívánatlap már a gyors olvasói kiszolgálás központi logisztikai eleme volt: a kívánatlapokat órabélyegzővel látták el, a könyvkérések teljesítésének idejét folyamatosan ellenőrizték, a csőpostával, könyvliftekkel és telefonnal korszerűsített raktári rendszernek köszönhetően pedig egy kötet olvasóhoz juttatása átlagosan mindössze 3–5 percet vett igénybe.[3]

A fennmaradt egykori kívánatlapok ma már ritka papírrégiségek. Az elmúlt másfél évszázadban sokat változott az eszközök és a kiszolgálás gyorsasága, a könyvkérés alapelve azonban a digitális szolgáltatások korában is ugyanaz: eljuttatni a keresett tudást az olvasóhoz.