HU EN

A pince lakásai.​​

„A budapesti egyetemi könyvtár palotája. Szkalnitzky és Koch építészektől,” Az Építési Ipar 4. évf., 176. sz. (1880. május 16.), 5. sz. melléklet.​

Lakásokról I. – A lakóterek

Az 1876-ban megnyitott könyvtárpalota nemcsak a könyvek otthonául szolgált. A Vasárnapi Újság így számolt be a könyvtár új épületének beosztásáról:

„Ami a palota többi helyiségeinek beosztását illeti, a következőket jegyezhetjük fel: földszintjén 4 könyvtár-terem, az első könyvtárőr lakása és kezelő helyiség; az első emeleten 3 könyvtár-terem és a nagy olvasóterem, valamint a könyvtári igazgató fogadó- és dolgozóterme és 3 kezelő helyiség, végül a második emeleten 3 könyvtárterem, tartalékszoba és az igazgatónak 6 szobából álló lakása leend.”[1]

A könyvtár épületében lakni nem jelentett újdonságot: eredetileg tűzbiztonsági okokból már a budai királyi palotában az Egyetemi Könyvtár által elfoglalt öt teremben, a nagytermen és a tanári olvasón, valamint az írnokok szobáján kívül helyet kapott a kétszobás igazgatói lakás is. Az épület utolsó lakója Mátrai László főigazgató volt, akinek halálát követően, 1984-től szűnt meg ez a régi hagyomány.[2]

A könyvtár épületét tervező Szkalnitzky Antal (1836–1878) terveiben többféle lakás is szerepelt a leendő könyvtár dolgozói: az igazgató, az első- és a másodőr, a könyvtárszolga, a kapus, a két raktáros, továbbá egy fűtő, és családjaik számára. Ezen személyek részéről azért is szükségeltetett a bentlakás, mivel a könyvtár működtetéséhez elengedhetetlen volt a jelenlétük. A könyvtártisztek és később a szolgaszemélyzet további tagjai a könyvtáron kívül kényszerültek lakást keresni maguknak. A könyvtártisztek azonban, noha elestek a bentlakás privilégiumától, lakáspénzben, néha segélyben részesülhettek.[3]

A könyvtár épületében való lakhatás azonban nemcsak a korai ébredéstől és a munkahelyre való beutazástól mentette meg a kiváltságos dolgozókat. A korabeli lakásviszonyok tekintetében kifejezetten komfortosnak, modernnek számítottak ezek a lakások, hiszen némelyiket több lakószobával, előszobával, külön konyhával, kamrával és fáskamrával is ellátták.[4]

Az igazgató eredetileg 7 szobás lakrésze a második emeleten, dolgozószobája az első emeleten, a mai Szépirodalmi olvasó helyiségében kapott helyet. Praktikus okokból a földszinten, az előcsarnokból az udvar felé eső részen helyezték el a kapus lakását. Az épület udvari szárnyának földszintjén kaptak helyet az elsőőr, felette a félemeleten a másodőr többszobás, kamrával és fáskamrával ellátott lakásai. A pinceszinten pedig három, szerényebb kivitelű, szoba-konyhás lakrész került kialakításra, kettő a könyvtárszolgák részére, egy pedig a kazán mellett a fűtő lakásaként.[5]

Noha elsősorban a dolgozók lakhatását könnyítették meg a lakások, még – bár ez szigorúan szabályellenesnek minősült[6] – kiadni is megérte őket. Itt lakott például Klebelsberg Kuno (1875–1932), későbbi vallás- és közoktatási miniszter is fiatalsága idején, aki a házgondnoktól bérelt szobát szerény apanázsából.[7]

Dobocsányi Ignác (?–1884), a könyvtár könyvkötője műhelynek és raktárnak használta a számára a pinceszinten kiutalt lakást, míg maga a városban lakott,[8] noha a könyvtárpalota megépülte óta az egyetem almanachjaiban mindvégig az egyetemi könyvtár épületét jelölték meg állandó szállásául.[9] Egy hivatalos intést és lakrészcserét követően (Dobocsányi a neki kiutalt lakrészt elcserélte a saroktorony alatti helyiségekre) a könyvkötő is a könyvtár bentlakói közé került.

A lakások, noha kiváltságnak és megtiszteltetésnek számított a könyvtár falai között élni, sorra szűntek meg a raktári helyhiány miatt. Mára már irodák, raktárak, tárgyalótermek foglalják el az egykori lakások helyét.