HU EN

Az Egyetemi Könyvtár beosztottai 1876-ban.​

A budapesti királyi magyar tudomány-egyetem almanachja MDCCCLXXV–LXXVI-ról (Budapest: Magyar Királyi Egyetemi Könyvnyomda, 1876), 27.

Lakásokról IV. – A szolgalakások

A könyvtár „személyzeti hierarchiájának” alján álltak a könyvtárszolgák – akik alapvetően raktárosi, s olykor takarítói feladatokat láttak el, de idetartozott a könyvkötő is –, valamint a kapus és a fűtő. Az épület átadásakor négy, a szolgaszemélyzet számára kialakított szoba-konyhás lakás került átadásra a szuterénben, mivel a személyzet ezen tagjainak állandó könyvtári jelenléte a működés biztosításához elengedhetetlen volt.

A lakások épületbeli elhelyezkedése, azaz a pinceszinten való kialakításuk már a kezdetekben problémát okozott, ugyanis a nedves, és éppen ezért könyvraktárnak alkalmatlan tereket alakították át lakássá, ezek azonban lakhatásra hasonlóan alkalmatlanok voltak. Budapest tanácsa ezért először egészségügyi okokra hivatkozva ezekre nem is adott lakhatási engedélyt.[1] 1876. június 24-én végül mégis megérkezett a hivatalos engedély, de azzal a kijelentéssel, hogy magánszemély bírságot kapott volna hasonló tervezés és kivitelezés miatt.[2]

A kapus kétszobás lakása a bejárat mellett helyezkedett el, a fűtő lakrésze pedig a kazánház mellett, mivel mindkét feladat ellátásához szükség volt a munkavégzés helyéhez való közelség.

A 19. századi könyvtárszolgák egyik legkarakteresebb figurája Dobocsányi Ignác (?–1884) könyvkötő volt. Dobocsányi 1845 óta dolgozott a könyvtárban, 1871-ben már évi 300 forint fizetést és 50 forint „személyi pótlékot” kapott. 1867-től szállás is járt neki a könyvtár rendházi épületében, 1873-tól pedig magasabb fizetésért a házmesterséget is elvállalta. Ennek ellenére az új épületben a számára a pincerészben kiutalt lakrészt műhelynek és raktárnak használta, míg maga a városban lakott,[3] noha a könyvtárpalota megépülte óta az egyetem almanachjaiban mindvégig az egyetemi könyvtár épületét jelölték meg hivatalos szállásául.[4] Egy hivatalos intést és lakrészcserét követően (Dobocsányi a neki kiutalt lakrészt elcserélte a saroktorony alatti, eredetileg műhelynek és kötészeti raktárnak kialakított helyiségekre) a könyvkötő is a könyvtár bentlakói közé került.

1882-ben a könyvtár egyik hivatalos dokumentuma rögzítette személyes adatait, mi szerint Dobocsányi Csúzon született (Komárom megye) római katolikus vallású, nős, négy gyermek apja, s korábban urasági szolgaként foglalkoztatták.[5]

Munkásságára vonatkozóan pontos adatokat nem ismerünk (a könyvtár csak 1884-től, Dobocsányi nyugdíjazása után kezdte el vezetni a könyvkötő-könyveket), de Dobocsányi nevét a bécsi világkiállításra jelentkezettek között is olvashatjuk a Budapesti Közlöny hasábjain.[6] A kötések datálásából valószínűsíthető az is, hogy ő kötötte át a Példák könyve és a Cornides-kódex neveken ismert nyelvemlékkódexeinket is.

Közel 40 évig, egészen 1884-ig, nyugdíjba vonulásáig állt a könyvtár szolgálatában. Elhunytának híre 1884-ben több napilap hasábjain is megjelent: „[Elhunyt] Dobocsányi Ignácz, az egyetemi könyvtának negyven év óta hű szolgája, egykor Toldy Ferencz kedvelt embere, valódi élő katalógusa a könyvtárnak, kit az intézet minden látogatója jól ismert.”[7]