HU EN

​Az Egyetemi Könyvtár eredeti vasvázas raktára.​

MTI Fotó Főosztály, Urbán Nándor felvétele.​
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Egyetemtörténeti Gyűjtemény, Gyn 1266.​​

A könyvek otthona

Az Egyetemi Könyvtár 1876-ban átadott épülete a magyar könyvtárügy egyik mérföldköve: az első, kifejezetten könyvtári célra emelt épület Magyarországon.

Könyvraktárai koruk modern megoldásainak számítottak, s mintegy 400 000 kötet befogadására voltak méretezve. A hét méter magas, boltozatos teremraktárakat a korábbi faállványokkal ellentétben már galériás vasállványzattal szerelték fel: a könyvtárosok nap mint nap karzatokon és létrákon mozogva keresték elő az olvasók által kért köteteket. A könyvek a termekben szakterületek szerint kerültek elhelyezésre: a raktári rend a tudományok rendjét követte. A barokk típusú, karzatos olvasóterem tölgyfa polcain pedig a leggyakrabban használt és legértékesebb könyvekből álló kézikönyvtár kapott helyet.[1]

A gyors állománygyarapodás azonban hamar felszínre hozta az épület korlátait. 1896-ban Szilágyi Sándor igazgató már így panaszkodott: „A helyszűkét máris kezdjük érezni.” A folyosó is megtelt könyvekkel, több szakot különböző helyiségekben kellett elhelyezni, a történeti szak például öt különböző helyen volt „elduggatva”.[2] A raktárak megvilágítása külön gondot jelentett: a szűk Reáltanoda utcára néző helyiségekben – mivel tűzveszélyesnek tartották – sem villany-, sem gázvilágítás nem működött, így a könyveket gyertyafénynél keresték elő.[3]

A 20. század első évtizedeiben a könyvek fokozatosan birtokba vették a rendelkezésre álló tereket. Előbb pótállványok jelentek meg, majd pincehelyiségeket foglaltak le, s a könyvtárőrök és az igazgató szolgálati lakásainak egy részét is raktárrá alakították át.[4] A zsúfoltság egyre nőtt: 1926-ra az új szerzeményeket már az ablakpárkányokon és a padlón is tárolták. A raktári rend áttekinthetetlenné vált, a többkötetes művek darabjai gyakran különböző helyiségekbe kerültek, így a könyvtárosoknak csak hosszú keresgélés után sikerült előteremteniük egy-egy mű teljes sorozatát.[5]

Az igazi raktárforradalmat Pasteiner Iván igazgatósága hozta: számára a cél nem pusztán még több könyv elhelyezése volt, hanem az, hogy a könyvek gyorsabban jussanak el az olvasókhoz. 1928-ban bevezette a villanyvilágítást a raktárakban, majd 1935-től megkezdődött a Schlick–Vajda-rendszerű mozgatható vaspolcos raktárrendszer kiépítése. Az átalakítás során a korábbi, hét méter magas teremraktárakat három szintre osztották és alacsonyabb könyvespolcokat szereltek be, így a könyvek létra nélkül is elérhetővé váltak, meggyorsítva a kiszolgálást. Az új rendszer jelentősen növelte a befogadóképességet: az akkora már mintegy 700 000 kötet befogadására alkalmas raktárrendszer elméleti kapacitása 1,5 millió kötet fölé emelkedett.[6]

A raktári reformot az olvasók kiszolgálásának korszerűsítése követte. A földszintre költöztetett kölcsönzőt csőposta, könyvlift és házitelefon kapcsolta össze a raktárakkal, így a könyvek előkeresésének ideje 3–5 percre csökkent.[7]

A második világháború alatt a pincében levő raktárak egy része óvóhelyként szolgált, ahol a könyvtár legféltettebb kincseit helyezték fokozott védelem alá.[8]

1945 után a könyvtár állománya dinamikusan bővült tovább. Az egyre növekvő állomány kezelésére 1953-ban új raktári rendszert vezettek be, amelyben az új könyveket már nem tudományterület, hanem méret alapján helyezték el, gazdaságosabb helykihasználást téve lehetővé.[9]

A férőhelyhiány ezzel együtt nem szűnt meg. 1955 és 1961 között folytatódott a vaspolcos raktárak kiépítése, majd a metróépítés okozta szerkezeti károk miatt az 1970-es években több kilométernyi állományt kellett újra és újra átrendezni.[10] 1984-ben kezdődött meg a könyvtárépület metrókárok okozta sérüléseinek helyreállítása, s a munkálatok alatt az 1980-as évektől külső raktárak is segítették az állomány elhelyezését.[11]

Az Egyetemi Könyvtár férőhelygondjainak enyhítésére a metróépítő vállalattal folytatott per eredményeként kapott kártérítésből 1986-ban a pinceszint raktárait elektromos tömörrendszerré alakították,[12] ezt követően azonban további jelentős raktári korszerűsítés nem valósult meg.

Az Egyetemi Könyvtár gyűjteménye ma mintegy kétmillió kötetet számlál, amelynek közel negyede található külső raktárban. A könyvtárpalota látogatók elől rejtett tereiben ma mintegy 29 kilométernyi könyvespolc húzódik, s a könyvek jelentős része ma is azokon a vasállványokon sorakozik, amelyeket csaknem száz éve építettek be. A gyertyafényes teremraktáraktól a csőpostán és a könyvliften át az okospolcig és a könyvátvevő automatáig ugyanaz a cél: a könyv minél gyorsabban megtalálja olvasóját.