Vázlat a pesti épületről.
H. n., [1785 körül].
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, G680/2.
Oszloperdő – A régi épületről
Ha ma nehéz helyet találni az olvasóteremben, érdemes tudni: volt idő, amikor a könyvtárban nemcsak ülőhelyből volt kevés, hanem attól is érdemben tartani lehetett, hogy leszakad a mennyezet.
1784-ben II. József rendelkezésére, az egyetemmel együtt a könyvtár is Pestre költözött: a Barátok (Ferenciek) terén levő egykori ferences kolostor egy részét alakították át könyvtárrá. Az épületet mintegy húszezer kötet befogadására tervezték, a gyűjtemény azonban olyan gyorsan gyarapodott, hogy hamar kinőtte a helyet. A polcok megteltek, a könyvek már két sorban álltak a szekrények polcain, majd újabb állványok kerültek a nagy könyvterem, vagy ahogyan akkoriban nevezték, a „farkasordító”[1] közepére. A könyvcsarnok lassan könyvlabirintussá változott.
A legsúlyosabb gondot azonban az épület állapota jelentette. Már 1823-ban megroggyant a mennyezet.[2] Először két oszlopsorral támasztották alá, később újabbakkal. A tető tovább ereszkedett, a vakolat hullott, a polcok deformálódtak. 1874-re a könyvtermet már 51 oszlop és több hatalmas gerenda tartotta, s az egykor áttekinthető terem valóságos „oszloperdővé” változott.[3]
A könyvtár látogatottsága eközben megháromszorozódott. Míg a szabadságharc előtt évente még mintegy 6 500 olvasó látogatta, számuk az 1860-as évek elejére már 18 000 fölé emelkedett.
Az olvasóteremről 1864-ben így számolt be a Tanodai Lapok:
„De pillantsunk kevéssé az egyetemi könyvtár azon helyiségébe, melynek ódon ajtajára nagy büszkén fel van írva: olvasóterem! Egy közönséges szobába érünk. Ez kissé borult időben, télen rendesen oly sötét, hogy jól csak az ablak mellett láthatni; a szoba különben fapadokkal és asztalokkal van feldíszítve, alkalmasint még a múlt századból.”[4]
A szűk olvasóteremben délelőtt tíz óra után rendszerint már nem jutott ülőhely mindenkinek, s „állani kell[ett] a félhomályban.”[5]
A könyvtár igyekezett alkalmazkodni a növekvő igényekhez: újabb olvasótermet alakítottak ki,[6] majd bevezették a gázvilágítást, így a hallgatók végre sötétedés után is használhatták a könyvtárat.[7]
Az épületet azonban már nem lehetett megmenteni. A szakértők néhány éven belül az épület teljes összeomlását jósolták. Vagy ahogyan az akkori igazgató, Toldy Ferenc keserűen fogalmazott:
„Az ismételve kiküldött különböző vizsgáló bizottságok egyhangú jelentései szerint intézetünk létele most már szó szerint csak isten kezében van.”[8]
Az elavult épület maga követelte utódját. A ferencesekkel folytatott, évtizedeken át húzódó telekviták rendezése után, 1873-ra elkészültek az új könyvtár tervei. A régi olvasóterem 1875. május 6-án bezárta kapuit,[9] a rendház bontását pedig 1876. március 27-én, az új könyvtárpalota avatásának napján kezdték meg.