Az épület törésvonala.
Budapest Főváros Levéltára, Budapesti Műemléki Felügyelőség iratai, HU BFL XV.17.e.306.a – 1579/3, 689. kisdoboz.
Hol könyvtár állott, most kőhalom
Az Egyetemi Könyvtár környéke az épület megépülése óta kiemelt forgalmi csomópontnak számított: a jelentős áthaladó forgalom mellett kezdetben fiákerek, majd taxik is rendszeresen várták utasaikat a téren. A környék a 20. század második felében is megőrizte ezt a jellegét, így nem csoda, hogy az 1970-ben kezdődött hármas metró esetében is kiemelt fontossággal bírt a Felszabadulás terére (azaz a mai Ferenciek terére) tervezett állomás. A tervek magukba foglalták a metróalagút és -állomás, továbbá ezzel egyidőben közúti és gyalogos aluljáró kiépítését is.[1]
Noha eredetileg ezen megálló esetében is fúrópajzzsal szándékozták kialakítani a metróalagutat, végül a robbantásos technikát választották. Ez azonban nem várt következményekkel járt: az 1972–73-as évek folyamán a robbantások miatt megbolygatott talaj mozgása, az alagútnak a tervezettnél 10 méterrel fentebbre került vonalvezetése és a Duna-menti talajviszonyok eredeti adottságai miatt a könyvtár egyik része a megengedett felsőhatárnak számító 8 centiméter helyett 14,5 centire megsüllyedt, a süllyedéskülönbség következtében pedig a Reáltanoda utcai front gyakorlatilag eltört.[2]
1974 telén (a „vizsgaidőszak kellős közepén”, ahogyan az Egyetemi Lapok munkatársa felháborodásának adott hangot[3]) az V. kerületi önkormányzat bezáratta az olvasótermet és védtető építését rendelte el, továbbá egy további raktárhelyiséget is kiüríttetett. A főigazgatói lakás lakható területe is majdnem felére csökkent a falakon megjelenő repedések miatt.[4] Noha a Metró Vállalat felállványozta az épületet, ez azonban csak a vakolatomlástól nyújtott védelmet.
A könyvtárat tehát kívül is, belül is oszlopok támasztották. A könyvtár és a sajtó is kongatta a vészharangot, amilyen hangosan és sűrűn csak tudta, hogy felhívja a figyelmet nemcsak az épület életveszélyes voltára, hanem a felbecsülhetetlenül értékes könyvtári állománynak az épület sérülései miatt problematikussá vált őrzésére is.[5]
1984-ben, több mint 10 évvel a károk keletkezése után végre elkezdődött a könyvtár tatarozása. A tervek nemcsak a repedés okozta szerkezeti sérülések kijavítását célozták meg, hanem új irodák, olvasóterek és raktárak kialakítását, továbbá az épület korszerűsítését is.[6] Az anyagi terheket a károkért felelős METROBER, a Művelődési Minisztérium és az ELTE közösen állta. A munkavégzés ideje alatt az Országos Széchényi Könyvtártól ideiglenes használatra kapott, a Pollack Mihály tér és a Bródy Sándor utca sarkán álló Festetics palotában működtette a könyvtár az olvasótermet, így legalább az egyetemisták hozzájutottak a tanulmányaikhoz szükséges kötetekhez.[7]
A hosszúra nyúlt és keserves helyreállítás éveit egyaránt megszenvedték az olvasók és könyvtárosok:
„Amióta az eszemet tudom, az Egyetemi Könyvtár épülete föl volt állványozva. Az állványzat színe – az idő múlásával – változott, mondhatni mélyült. Ebben persze nagy szerep jutott a kosznak, ami szépen, csendesen rárakódott az épületre, állványra, olvasókra..., mint a guanó. Keményen, vastagon. A nyolcvanas évek elején új főigazgató került a könyvtár élére Németh G. Béla személyében. A professzor úr akkor úgy döntött, akár így, akár úgy, megpróbálja rendbe hozatni a könyvtárat. Azóta egy csendesen átkozódó próféta, egy komoly, megfontolt üzletember és mind a tizenkét kőmíves lelke költözött belé.”
– tanúsítja 1991-ben egy interjú.[8]
A munkálatok befejeztével a sok hányattatást szenvedett könyvtár visszaköltözhetett az intézmény szellemiségéhez méltó, régi fényében tündöklő, egyúttal modernizált épületébe. Az olvasók visszatértek az olvasótermekbe, a könyvek pedig régi-új otthonukba…