Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. április 16-án (kedden) 15.00 órától technikai okok miatt zárva tart.

Sikeresen zárult a KÖN!

Sikeresen zárult az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban szervezett rendezvénysorozat a Kulturális Örökség Napjain, melynek keretében közel félezer látogató kereste fel programjainkat.

Az érdeklődők munkatársaink által vezetett épülettúráinkon keresztül betekintést nyerhettek a könyvtár történetébe és műemléképületének termeibe, megismerkedhettek a restaurálás folyamatával és egyetemünk néhány kiemelkedő tudósának hagyatékával. Rendezvényeink alatt az aulában Buzogány Dezső kalligráfus tartott bemutatót, beavatva vendégeinket a szépírás művészetébe.

Könyvkötő műhelyként meghirdetett sorozatnyitó foglalkozásunkon maradandó emlékekkel és ajándékokkal gazdagodhattak gyermekek és felnőttek egyaránt. Kovács Szilvia könyvrestaurátor munkatársunk legközelebb az Országos Könyvtári Napokon, 2018. október 3-án és 4-én tart foglalkozásokat. A foglalkozásról részletes információkat honlapunkon találhat. Regisztrálni itt lehet.

Programsorozatunkat Ittzés Klára és Haraszti Violetta koncertjével zártuk, akik Bach, Vivaldi, Mozart és Bartók darabjaiból adtak elő válogatást.

A Kulturális Örökség Napjai előestéjén egyetemünk tudósainak gazdag hagyatékából nyílt tárlat, mely 2018. december 15-éig látogatható. „A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért” – Személyi hagyatékok a 60 éves ELTE Egyetemi Levéltárban című kiállítás nyitó ünnepségén dr. Sonkoly Gábor dékán beszédében méltatta a Levéltárban őrzött örökség tudománytörténeti szerepét. A rendezvényen Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának könyv-örökbefogadása alkalmából Wohlmuth István kulturális tanácsnok mondott köszöntőt, kiemelve kulturális értékeink védelmének és megőrzésének fontosságát.