Magyarország első egyetemi közösségi fotóarchívuma készül

A 2010 ősze óta elérhető Fortepan fotógyűjteményben a látogatók ma több mint negyvenezer fénykép között böngészhetnek. A kivételes gyűjtemény Egyetemünkről elérhető anyagát szeretnénk bővíteni és elérhetővé tenni mindazok számára, akik érdeklődnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem és jogelőd intézményeinek múltja iránt: várjuk az egyetemi előadásokat, szemináriumokat, diplomaosztókat, kisebb és nagyobb eseményeket, a kulturális, tudományos- és sportélet érdekes mozzanatait, Egyetemünk és az ELTE-sek mindennapjait megörökítő fotókat.

 

A beérkezett papírképeket, diákat, albumokat és magángyűjteményeket az Egyetemi Könyvtárral együttműködve digitalizáljuk, valamint közzétesszük az Egyetemi Intézményi Digitális Tudástárban (EDIT) is. Az ELTE-n összegyűlt fotók közül a legérdekesebbek a Fortepan oldalát is gazdagítják, így az egyetemi közösség összefogásából létrejön Magyarország első, bárki számára elérhető, egyetemi fotóarchívuma.

 

Az Ön emlékei is fontosak!

Kérjük, ha Önnek van olyan anyaga, amelyet szívesen megosztana az Egyetem közösségével és a szélesebb közvéleménnyel, jelezze a fortepan@rt.elte.hu e-mail címen! A fotókat folyamatosan várjuk, a digitalizálást követően visszaadjuk a tulajdonosoknak. A programot a Rektori Titkárság PR és Kommunikációs Csoportja koordinálja.

 

A Fortepanról

A Fortepan oldal magánkezdeményezésére jött létre 2010 őszén. Az alapítókat a gyűjtemény bemutatásakor, megosztásakor az a cél vezette, hogy felhívják a figyelmet (a jórészt ismeretlen) amatőr fotósok hagyatékaira, amelyekből egy, a hivatalos fotókból nem ismert Magyarország rajzolódik ki. Az oldal alapelve az is, hogy a Fortepan fotói a forrás pontos megjelölésével ingyen közölhetőek.