Családbarát könyvtár! - Felnőttek és gyerekek egyaránt örömmel látogatták programjainkat az Országos Könyvtári Napokon

A látogatószám tekintetében minden eddiginél sikeresebben zárultak az Országos Könyvtári Napok az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. A programsorozat keretében látogatóink könyvtártörténeti vezetésen és a restaurátor-műhely bemutatásán túl zenés kalandozásokon, a könyvkötő műhely kézműves foglalkozásain, tárlatvezetésen és könyvtárhasználati bemutatón vehettek részt.

Könyvtári vezetéseink és „A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért” – Személyi hagyatékok a 60 éves ELTE Egyetemi Levéltárban címmel nyílt kiállításunk tárlatvezetésén az intézményünkben őrzött gazdag és értékes hagyatékkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. (A kiállítás 2018. december 15-éig látogatható az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.) Zenés kalandozások alkalmával a régmúlt zenei világába kalauzoltak el a Musica Rediviva reneszánsz kamaraegyüttes tagjai. 

Rendkívül népszerűnek bizonyultak az új, családbarát programként meghirdetett könyvkötő műhely foglalkozásai, melynek keretében gyermekek és felnőttek egyaránt egyedi könyvecskéket, személyre szabott ajándéktárgyakat készíthettek. A kézműves program terveink szerint folytatódik. A műhellyel kapcsolatos aktuális információkért, kérjük, rendszeresen látogasson el honlapunkra!