Egyetemi Könyvtár: 243 éve történt

A mai napon 243 éve, hogy Mária Terézia a nagyszombati tudományegyetemet áttalepítette a budai királyi várba.

Ekkor került a várba a jezsuita könyvtár is, amely a mai Egyetemi Könyvtár alapját képezte. A bibliotékát 1784-ben II. József a pesti oldalra, ma ismert területére helyeztette el. Ebben az időszakban ezen a telken azonban nem a ma is látható palotaépület, hanem a ferences kolostor egyik épülete állt.  Gyarapították és gazdagították a könyvállományt magángyűjtemények, külföldi adományok, az egyetem tanárainak és a könyvtár egykori vezetőinek könyvtárai és kéziratai, levelezései (olyan neves tudósoké, mint Pray György, Cornides Dániel, Schwartner Márton és Fejér György).

A mai Egyetemi Könyvtár gyűjteményének gyarapodásához jelentős mértékben hozzájárult, hogy a Helytartótanács 1780-ban elrendelte a kötelespéldány szolgáltatást: ennek értelmében kötelezték a hazai nyomdákat, hogy kiadványaikból egy-egy példányt beszolgáltassanak a könyvtárba.

Az Egyetemi Könyvtár a kiegyezés előtt már 150 ezres állománnyal és évi 35 ezres olvasószámmal működött, így a szolgáltatás színvonalának emeléséhez mindenképpen szükség volt egy új épületre, amelyet 1876-ban adtak át. A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült könyvtárpalota kivitelezésében a 19. század legkorszerűbb szellőztetési, fűtési és világítási megoldásait alkalmazták.

A könyvtári kalauzolás során megtekinthetők az aula oszlopcsarnokában látható sgraffitók, a díszterem tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakjai, valamint Than Mór portréja a középkorú Ferenc Józsefről. 

Virtuális könyvtártúránkat  itt tekintheti meg.