Elérhető a SciVal Experts adatbázis

A SciVal Experts adatbázis 3000 magyar (és részben határon túl tevékenykedő magyar nemzetiségű) kutató profiljának, életútjának, publikációnak monitorozását tartalmazza. Az adatbázis forrása a Scopus és a kutatók 6-os h-indextől kerülhettek be.


A SciVal platform segítségével valamennyi kutató életútja, publikációi illetve kutatási eredményei nyomon követhetővé válnak. A kutatók számára feltárja az együttműködés lehetőségeit, megtalálhatóvá teszi számukra az azonos vagy kapcsolódó szakterületen dolgozó kollégákat. Az intézmények számára feltárja a kutatói hálózatokat és együttműködési lehetőségeket, intézményen belül, magyar viszonylatban és nemzetközi szinten egyaránt. Stratégiai tervezéshez kitűnő eszköz.

Az adatbázis tartalmazza a szervezetnél dolgozó kutatókra vonatkozó releváns információkat, amely eddig nagyon időigényes, manuális munkával volt csak elkészíthető, és frissítése is hasonló erőfeszítéseket igényelt. Így a kutatók számára és intézményük számára is rendelkezésre áll a kutatók publikációs előélete. Az adatbázis hetente automatikusan frissül, valamint negyedévente manuális frissítésre is sor kerül.


Az adatbázis jelenleg tesztüzemben működik 2014.03.31-ig.
Az adatbázis az alábbi URL-ről érhető el: www.experts.scival.com/hungary


Cikkek és letölthető anyagok:
- http://www.tankonyvtar.hu/hu/hirek/tankonyvtar/cikkek/3000-magyar-kutato-tudomanyos-profilja-egy-adatbazisban/cikk.html
- http://www.eisz.hu/hu/hirek/eisz/cikkek/scival-experts-a-magyar-kutatoi-adatbazis/cikk.html