2025-ben ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulóját. Tagjai közt egyetemünk számos kiváló diákja és oktatója megtalálható, akik nemcsak az akadémia, de intézményünk történetében is nyomot hagytak. Pauler Tivadar (1816-1886) jogász, egyetemi tanár, miniszter 1858-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Pauler Tivadar egyetemi tanulmányait 1836-ban fejezte be a Pesti Tudományegyetem jogi karán. Tanári pályafutását a zágrábi és a győri jogakadémián kezdte, majd 1848 augusztusától a pesti egyetemen oktatott, ahol 1852-ben az ész- és büntetőjog rendes tanáraként végleges kinevezést kapott. A jogi karnak két alkalommal volt dékánja, 1861/62. tanévben pedig az egyetem rektori hivatalát töltötte be. Eötvös József halála után 1871. február 10. és 1872. szeptember 4. között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Minisztersége idején jóváhagyta többek között a Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziumának, a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium elődjének alapítását. 1872 és 1875 között, majd 1878-tól haláláig igazságügy miniszterként tevékenykedett. Tudományos munkásságát 1841-ben kezdte, közel száz tanulmánya jelent meg a közjog, jogbölcselet, alkotmánytörténet és büntetőjog témakörében. 1880-ban az egyetem Budára költözésének századik évfordulóján hozzákezdett az egyetem történetének megírásához, de ennek végül csak első kötetét tudta elkészíteni.
1886-ban halt meg, gazdag irathagyatéka ma az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kézirattárában található.