A Halott Könyvtár – Könyvek olvasatlanul kiállítás teljes anyaga elérhető a könyvtár katalógusában

Az OSA Archívum nagy sajtóvisszhangot kiváltott Halott könyvtár - Könyvek olvasatlanul című kiállításának teljes anyaga elérhető az ELTE elektronikus katalógusában. A ’Bármelyik mező’ sorba beírt halott könyvtár keresőkifejezésre összesen 5063 találat jelenik meg, ezzel a tárlaton bemutatott dokumentumok teljes listája reprodukálható.

 

Nem titkolt szándékunk, hogy a szakmai diskurzusok során megfogalmazott feltételezések árnyaltabb alátámasztására, illetve helyesbítésére alkalmas adatokkal szolgálhassunk a könyvek kölcsönzési forgalmának elemzésével. Az első tapasztalataink alapján állíthatjuk, hogy a kiállítás darabjai közül többet már a katalógusba történt bekerülésükkel egyidőben kerestek az olvasóink.

 

Emlékeztetőül a kiállításról: az OSA Archívum, a Centrális Galériában megrendezett kiállításán olyan, az Egyetemi Könyvtár állományából származó könyveket mutatott be, melyeket 1989 óta egyetlen olvasó sem kölcsönzött. A válogatás szempontjai között szerepelt a kiadvány megjelenésének helye és időpontja, valamint a nyelve: így a látogatók kizárólag Magyarországon 1945 és 1989 között kiadott magyar nyelvű könyveket vehettek kézbe a 300 nm-es területen kialakított könyvtárban. A dokumentumok szakszerű elrendezése, a térben elhelyezett asztalok, székek, olvasólámpák arra sarkallták a kiállítás látogatóit, hogy úgy viselkedjenek, mintha egy valóságos könyvtárba léptek volna be: böngésszenek a polcokon, beleolvassanak egy-egy regénybe, verseskötetbe vagy szakkönyvbe, a kedvenceiket néhány ajánlósorral ellátva kiemeljék egy arra kijelölt polcra. A halott könyvtár fogalma már a kiállítás megnyitásának pillanatában átértelmeződött. A tárlaton szereplő könyvek ― kikerülve a reflektorfényből ― az Egyetemi Könyvtár gyűjteményébe visszaolvadva betölthetik eredeti funkciójukat.

 

Kis ízelítő a kiállítás visszhangjából az Artportalon, a Duna TV-n, a Kortársban, a Literán, a Magyar Narancsban, az MR1 Kossuth Rádióban, a Revizoronline-on, az Origo-n, a Népszavában, a Vasárnapi Hírekben.