IGeLU nemzetközi könyvtárszakmai konferencia Budapesten

GeLU nemzetközi könyvtárszakmai konferencia Budapesten

Az ELTE Egyetemi Könyvtár az IGeLU 2015 Budapest nemzetközi konferencia társszervezője

 

Zürich, Berlin és Oxford után szeptemberben először ad otthont Budapest az International Group of Ex Libris Users (IGeLU) konferenciájának, amely idén ünnepli 10. jubileumát.

Az IGeLU 40 ország mintegy 350 intézményét magába foglaló nonprofit szervezet, amely az Ex Libris könyvtári szoftverek felhasználóinak közös hangja. (A tagintézmények teljes listája: http://www.ex-lh.hu/site/index.php/HU/felhasznaloink)

Az Ex Libris felhasználók éves konferenciájának célja a jól bevált gyakorlatok ismertetése, valamint az Ex Libris fejlesztőinek tájékoztatója a fejlesztési irányokról. A 2015-ös magyarországi konferencia szervezése könyvtári összefogással valósul meg. Az ELTE Egyetemi Könyvtár szervezőbizottsági tagként, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hivatalos támogatóként segíti a rendezvény sikeres megvalósulását. A szakmai programokat – a hagyományoknak megfelelően – kulturális rendezvények is színesítik, amelynek keretében, a vendégek megismerhetik fővárosunk nevezetességeit és a hungarikumokat.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 450 főre tervezett konferencia előkészületei és a regisztráció már elkezdődtek, részletes információk elérhetők a rendezvény hivatalos honlapján: http://igelu2015.comp-rend.hu/ .