A Múzeumok Éjszakája programsorozata miatt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári szolgáltatásai 2025. június 21-én (szombaton) nem elérhetőek. Örömmel várunk minden érdeklődőt 15.00 órától kezdődő programjainkon.

Kabdebó 100

Nagy érdeklődés kísérte a kiállítást, amely az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban Kabdebó Tamás író, irodalomtörténész életműve kapcsán 2017. július 27-én nyílt meg. A rendezvény megnyitóján a szerző személyesen köszöntötte a megjelenteket, régi barátait, majd beavatta vendégeit életének néhány érdekes eseményébe. Humorral fűszerezve beszélt a hazai és a nemzetközi irodalom néhány kiváló alkotójáról. Műfordításairól szólva kitért József Attila és Illyés Gyula verseire. Kabdebó Tamás József Attilát – William Buttler Yeats mellett – a 20. század legnagyobb költőjeként tartja számon, művei angol fordításával szerzett elévülhetetlen érdemeket.