A könyvtár szolgálatában – Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány 2021. évben végzett tevékenysége

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkáját a 2021. év során is jelentős mértékben támogatta az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, különböző pályázatokon elnyert, valamint jótékonysági adományokból és a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából befolyt összegekkel segítve a szolgáltatások folyamatos fejlesztését.

A 2021. évre tervezett rendezvények egy része a pandémia miatt kényszerűen elmaradt. Az őszi rendezvények, többek között a Kutatók Éjszakája és a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozatai már megrendezésre kerülhettek, melyek során a közművelődési feladatok, gyűjteményünk köznevelési hasznosítása és az ismeretterjesztés jegyében széles társadalmi rétegek számára váltak elérhetővé muzeális dokumentumaink, tudományos értékeink és kulturális javaink.

Kiemelt sikert aratott a 2021. szeptember 18-án rendezett Kulturális Örökség Napjai programsorozata, melynek keretében kalligráfia workshopra, könyvbemutatókra, Eötvös-kiállításunkon tárlatvezetésekre, restaurátor-műhelyünkben vezetett látogatásokra, könyvtártörténeti épületsétákra, kézműves foglalkozásra, a Dante-kódex bemutatására és a Fesztivál Akadémia Budapest növendékeiből álló Korossy-kvartett, valamint a Duo-Perpetual koncertjére is sor került. Az ünnepélyes könyv-örökbefogadás során adományozónk, Pascale Andréani, a Francia Köztársaság magyarországi nagykövete tartott köszöntőt. A rendezvény az alapítvány, a „Köszönjük, Magyarország!” program és a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata támogatásával valósult meg.

A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata civil pályázatán az alapítvány által elnyert összeget állományvédelmi feladatok ellátásához szükséges restaurálási és kötészeti alapanyagok – ingres kartonok, fotókartonok, mondiál vászon – beszerzésére fordítottuk.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Együttműködési Alap pályázata keretében működési költségként kapott támogatás hozzájárult az alapítvány mindennapi ügyeinek hozzáértő intézéséhez és hatékony működtetéséhez. Az alapítvány adminisztrációs feladatainak ellátását és az ügyintézések utazási költségeit is a pályázatnak köszönhetően tudtuk finanszírozni.

A pályázat elnyerésével befolyt összegből az alapítvány támogatta az Egyetemi Könyvtár reprezentatív éves falinaptárának kivitelezését, mely az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A támogatásnak köszönhetően állományvédelmi és restaurálási feladatok ellátásához szükséges, speciális restaurátori munkaszékek, valamint a restaurátor műhely rossz állapotú, régi munkaasztalainak cseréjét is sikerült megoldani. Az elnyert támogatás lehetővé tette további technikai fejlesztések megvalósítását, intézményünket népszerűsítő roll-up és pulpitus beszerzését, valamint kényelmi és protokolláris szolgáltatásaink bővítését.

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány jelentős mértékben támogatja a könyvtár értékmentő tevékenységét. Kulturális értékeink megóvása, digitalizálása, az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése, és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatási lehetőségeiről a Támogatás menüpontban olvashat bővebben.

Egyetemi Könyvtárért Alapítvány

  • 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
  • Tel: (+36 1) 411-6738
  • E-mail: alapitvany@lib.elte.hu
  • Adószám: 18121362-1-41
  • Számlaszám: 12010532-00120645-00100003
Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL