Kuratóriumi ülést tartott az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány megtartotta idei évi kuratóriumi ülését, melyen Dr. Kiszl Péter kuratóriumi elnök mellett, Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (ELTE EKL) főigazgatója, Dr. Szögi László az ELTE EKL nyugalmazott főigazgatója, Szalay Krisztián, az ELTE Sportügyeinek rektori biztosa, Csikós Márta, az ELTE EKL kabinetvezetője, új tagként pedig Dr. Madas Edit akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, valamint Osskó Judit okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, televíziós szerkesztő-rendező vettek részt.

Az ülés keretében elfogadásra került az alapítvány 2022. évi pénzügyi és szakmai beszámolója, illetve a tagok megállapodtak az idei évre vonatkozó tervek stratégiai irányvonalaiban, meghatározva a megvalósítást szolgáló lépéseket és munkafolyamatokat.

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány tevékenységéről, könyv-örökbefogadásról, adományozásról további részletek itt olvashatók.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL