Pázmány nap az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A megjelent érdeklődők – dr. Kiszl Péter kuratóriumi elnök köszöntőjét követően – dr. Knapp Éva előadásán vehettek részt, majd az 1561 óta szisztematikusan gyarapított, nemzetközi viszonylatban is jelentős gyűjteménynek helyet adó, 1876-ban átadott könyvtárpalotával  ismerkedhettek meg Széles Ágnes segítségével, illetve Szalaváry Miklós vezetésével bepillanthattak a könyvrestaurálás folyamatába.
A rendezvényen bemutatásra került az ELTE Egyetemi Könyvtár szakmai munkásságát bemutató kötet, mely a „Hagyományok és kihívások” címet viseli. A 2014. évi szakmai konferencia előadásait összefoglaló kötetet Kálóczi Katalin főigazgató és dr. Kiszl Péter kuratóriumi elnök ismertette a megjelent szerzők és érdeklődök körében.

Részletes program:
http://konyvtar.elte.hu/hu/node/3536

Az örökbefogadási programot folytatja az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány. Júniusban a Múzeumok Éjszakáján, szeptemberben pedig a Kulturális Örökség Napjain újabb előadásokkal, izgalmas programokkal várjuk majd az Egyetemi Könyvtár épülete és dokumentum-kincsei iránt érdeklődőket és a támogatókat.

Továbbra is várjuk az örökbefogadókat és az alapítványi támogatásokat, mellyel a régi könyvek restaurálását és digitalizálását, illetve az Egyetemi Könyvtár fejlesztését támogathatják szponzoraink.

Fogadjon örökbe egy könyvet Ön is!

Örökbe fogadható könyveink az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:

http://konyvtar.elte.hu/sites/default/files/orokbefogadhato_konyvek_20150508.pdf

Elérhetőségeink:
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
tel: (+36 1) 411-6738
e-mail: alapitvany@lib.elte.hu

Kérjük, támogassa adója 1%-ával alapítványunk munkáját!
http://konyvtar.elte.hu/sites/default/files/1_eka_copy_2_0.jpg

Adószám: 18121362-1-41
Számlaszám: 12010532-00120645-00100003