Ritka könyvkincsek az ELTE Egyetemi Könyvtárából a „Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia” című kiállításon

Két rendkívül értékes és ritka dokumentumot adott kölcsön az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében megnyílt Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállításra, mely a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából nyílt meg azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a magyar tudományos gondolkodás kialakulásának és fejlődésének történetébe.

A kiállításon bemutatott dokumentumaink különleges értéket képviselnek. Az első kötet szerzője Carolus Clusius (1526–1609) a 16. század egyik legismertebb humanistája és botanikusa. A kiállított mű, a Rariorum aliquot stirpium per Hispanias observatarum historia 1576-ban jelent meg Antwerpenben, Christophe Plantin híres nyomdájában. A gazdagon illusztrált kötet a spanyol korona alá tartozó területek különleges növényvilágát mutatja be.

A másik kölcsönzött mű egy kolligátumkötet, amely két jelentős tudományos munkát foglal magába. Közülük a kiállításon Nicolaus Copernicus (1473–1543) De revolutionibus orbium coelestium című műve látható, melyben a lengyel csillagász kifejti heliocentrikus világképét. Bár elméletének gyökerei az ókori görög filozófiában is megtalálhatók, Copernicus rendszere forradalmi hatást gyakorolt a modern tudomány fejlődésére. A címlap bejegyzése szerint a könyvet Mossóczy Zakariás adományozta Nicasius Ellebodiusnak, majd Kecskés Jánoshoz került, aki 1639-ben a pozsonyi jezsuita kollégiumnak ajándékozta. A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg 2025. október 26-áig.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL