Sikeresen zárultak a 2019. évi Kulturális Örökség Napjai az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Sikeresen zárult az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban szervezett rendezvénysorozat a Kulturális Örökség Napjain, melynek keretében közel félezer látogató kereste fel programjainkat.

A Kulturális Örökség Napjain a Rákóczi-év alkalmából nyílt tárlat a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata által örökbefogadott kötetekből, mely 2019. október 31-éig látogatható. A 315 éve… Kiállítás II. Rákóczi Ferenc emlékezetére című kiállítás megnyitóján Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának polgármestere díszoklevelet vett át a könyv-örökbefogadás alkalmából, Wohlmuth István kulturális tanácsnok pedig köszöntőt mondott, kiemelve kulturális értékeink védelmének és megőrzésének fontosságát. Könyv-örökbefogadási programunkról részletes információt itt talál.

Az érdeklődők munkatársaink által vezetett épülettúráinkon keresztül betekintést nyerhettek a könyvtár és Eötvös Loránd életének történetébe, megismerkedhettek a restaurálás folyamatával és „belelapozhattak” néhány különleges régi kiadványunkba. Rendezvényeink alatt az aulában Buzogány Dezső kalligráfus tartott bemutatót, beavatva vendégeinket a szépírás művészetébe.

Könyvkötő műhelyként meghirdetett kézműves foglalkozásunkon maradandó emlékekkel és ajándékokkal gazdagodhattak gyermekek és felnőttek egyaránt.

Programsorozatunkat a Capella Silentium koncertjével zártuk, akik többek között Cipriano de Rore, Petr Eben, Robert Schumann és Johannes Brahms darabjaiból adtak elő válogatást.

A rendezvény az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.