Fiatal Numizmaták Konferenciája - KONFERENCIA FELHÍVÁS

Az ELTE BTK Történeti Intézet Történelem Segédtudományai Tanszék szervezésében első alkalommal kerül megrendezésre a Fiatal Numizmaták Konferenciája (FNK).

 

 

A helyszínválasztás azért indokolt és szimbolikus, mert 1777-ben a karon jött létre a honi numizmatika első tudományos műhelye. A konferencia szervezésével hagyományt kívánunk teremteni, és szeretnénk elérni, hogy az elkövetkező években — újabb és újabb helyszíneken megrendezve — a magyar numizmatika kiemelkedő jelentőségű fórumává váljon. Terveink szerint páros években az ELTE, páratlan években egy-egy jelentősebb numizmatikai gyűjteménnyel rendelkező vidéki múzeum lenne a házigazda.

 

 

Az FNK célja egyrészt tematikus megnyilatkozási felületet nyújtani a pályájuk elején járó kutatóknak, másrészt elősegíteni az ígéretes tehetségek szakmai fejlődését. Célja továbbá az is, hogy a legújabb kutatási eredmények minél szélesebb körben váljanak ismertté és alkalmazottá.

 

 

Időpont: 2018. október 11., 9:00–18:00

Helyszín: ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára (1088 Budapest, Múzeum körút. 6–8, I. em. 115.)

 

 

A konferencia szekciói: Ókor (1), Középkor (2), Újkor (3), Bankjegyek és értékpapírok (4)

 

 

A szervezők hagyományt kívánnak teremteni azzal is, hogy az FNK előadásainak szerkesztett változatát nyomtatott kötet formájában jelentetik meg, előreláthatólag 300–500 példányban.

 

 

Az FNK előadója lehet bármely bölcsész, aki tudományosan megalapozott numizmatikai kutatásokkal foglalkozik, elvégezte legalább az alapképzést (BA) vagy hat félévet sikeresen abszolvált osztatlan és/vagy tanár szakos képzésben, és a konferencia időpontjáig 40. életévét még nem töltötte be. Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és az előadás absztraktjának megküldésével lehet.

 

 

A jelentkezési lap itt érhető el

 

 

Az absztrakttal kapcsolatos követelmények: a tervezett előadás tartalmának összefoglalása fél A4-es oldalnyi terjedelemben (15–20 sor, 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus). Szükségünk van továbbá maximum 2 db (lehetőleg jó minőségű) ábrára/fotóra, amely szintén az előadás témáját jeleníti meg. A fényképeket/ábrákat kérjük a következő címre megküldeni: fiatalnumizmatikusok@gmail.com

 

 

 

A jelentkezés elfogadásáról a benyújtott absztraktok alapján a szekcióelnökökből álló eseti tudományos bizottság dönt.

 

 

A konferenciával kapcsolatos bármilyen kérdést, érdeklődést az alábbi címen várnak a szervezők: fiatalnumizmatikusok@gmail.com

 

 

 

Jelentkezési határidő: 2018. július 31.

 

 

 

 

Forrás: www.btk.elte.hu