Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. augusztus 29-én (csütörtökön) szervezi meg immár tizenkettedik alkalommal szakmai konferenciáját. A Hagyományok és kihívások sorozaton belül az idei program témái: Folyóiratok könyvtári támogatása, valamint Innováció és láthatóság.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. június 24. és 28. között a Thessaly és a Hacettepe Egyetemről érkezett görög és török delegációt látta vendégül.
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy a múlt századok komoly tudósai is milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a csillagok és bolygók aktuális állásának. Betegségek, háborúk, éhínségek vagy esetleg jó termés, királyi esküvő és nagy felfedezések várnak az emberiségre? Ezt mind kiolvashatónak vélték az égi jelekből. Tartsanak velünk Önök is az égbolt fürkészésében, és látogassanak el „Aki kimozdította a Földet a helyéről” című Kopernikusz-emlékkiállításunkra!
Hagyományainkhoz híven idén is csatlakoztunk a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához, melynek keretében Kopernikusz-emlékkiállítás nyílt, valamint kézműves foglalkozással, koncertekkel, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, kalligráfiai workshoppal és restaurátorműhely-bemutatókkal vártuk az érdeklődőket.
Nagy Iván genealógus, történész, könyvtárunk egykori munkatársa 200 évvel ezelőtt, 1824. június 18-án született Balassagyarmaton. Az évforduló napján a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeumában ünnepélyes keretek között megkoszorúzták Nagy Iván szobrát. A rendezvényt a Nógrád vármegyei levéltárosok által tartott interaktív családfakutatási előadás zárta.
A Múzeumok Éjszakája programsorozata miatt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári szolgáltatásai 2024. június 22-én (szombaton) nem elérhetőek.
2024. június 12-én nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Szépvilág – Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállítása, amelyen az ELTE Egyetemi Könyvár és Levéltár állományából kölcsönzött George Sandot ábrázoló rézmetszet is megtekinthető.
Az ELTE Tudománypolitikai Iroda 2024. június 19-én workshopot és kerekasztal-beszélgetést rendez az open science mozgalom népszerűsítésére. A rendezvény előadóiként az elmúlt évek nyílt tudományos díjazottjai is bemutatkoznak.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) megállapodott arról, hogy az OSZK csaknem 200 ezer ELTE-s, papíralapú doktori disszertációt és szakdolgozatot digitalizál 2027-ig. Az együttműködés révén az ELTE hallgatói és kutatói korszerű formában férhetnek hozzá az intézmény gazdag tudásbázisához, támogatva a tudományos kutatást és az innovatív technológiai fejlesztéseket.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár online (Microsoft Teams) képzést hirdet Kutatási adatok kezelése, kutatásiadat-kezelési terv (DMP) készítése címmel.
A Sabbathsong Klezmer Band szólistáinak és Lisztes Jenő világhírű cimbalomművésznek „Több, mint klezmer a Múzeumok Éjszakáján” című koncertjén 2024. június 22-én 20.30 órától, a klezmer dallamok mellett elhangzik majd Monti csárdása és más népszerű művek is. A csillagászati és földrajzi felfedezések nyomában az előadók Kabos Gyula 1919-ben elhangzott magánszámát felidézve, bemutatják, hogyan fedezte fel Kolumbusz Amerikát.
A Múzeumok Éjszakáján látogatóink könyvtári kirakójátékunk segítségével felépíthetik a könyvtárpalotát és fragmentumaikból összeállíthatják kódexlapjainkat.
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy a múlt századok komoly tudósai is milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a csillagok és bolygók aktuális állásának. Betegségek, háborúk, éhínségek vagy esetleg jó termés, királyi esküvő és nagy felfedezések várnak az emberiségre? Ezt mind kiolvashatónak vélték az égi jelekből. Tartsanak velünk Önök is az égbolt fürkészésében, és látogassanak el 2024. június 22-én a Múzeumok Éjszakáján nyíló, „Aki kimozdította a Földet a helyéről” című Kopernikusz-emlékkiállításunkra!
Hagyományainkhoz híven 2024. június 22-én ismét csatlakozunk a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához. Délután 15.00 órától egészen éjfélig kézműves foglalkozással, koncertekkel, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, kalligráfiai workshoppal, könyv- és restaurátorműhely-bemutatókkal, valamint Kopernikusz-emlékkiállítással fogadjuk az érdeklődőket.