A Múzeumok Éjszakája programsorozata alkalmából 2025. június 21-én 20.30 órától a Fuvalom énekegyüttes ad koncertet az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Aulájában (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.).
A Fuvalom népdalokból építkező a capella együttes, mely néha kiegészül egy-egy hangszerrel, hangkeltő eszközzel. Arról énekelnek, ami megpendíti őket: szerelemről, örömről-bánatról, témáik között megtalálhatóak világi és szakrális anyagok egyaránt. Vallják, az igazi szívbéli éneklés képes újjászülni, elmélyíteni érzéseinket. Ha mindezt az ember magában átélheti, az egy csoda. Ha többen élhetjük át, még nagyobb csoda. S ez éppen elég egy életre szóló szép hivatásra. Feldolgozásaikban a magyar népzenei hagyományból ihletve szólaltatják meg népzenénk eredeti és izgalmas karakterét.
Az együttes első lemeze Megfújnak azok a szelek címmel jelent meg 2023-ban, javarészt e dalokból hallhatnak válogatást az év legrövidebb éjszakáján, kiegészülve néhány friss szerzeménnyel. A lemez fontos mérföldkő volt az énekegyüttes életében, hiszen ezzel szilárdult meg zenei hitvallásuk, hangzásviláguk, hangszereléseik. Emellett már a második lemezanyagon dolgoznak jelenleg, melynek elkészült darabjaiból is elfújnak párat.
Programjainkról további részletek honlapunkon és a Múzeumok Éjszakája hivatalos oldalán érhetők el. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
