"Fuck police" – a Ferenciek tere titkai

Megjelenés ideje
Megjelenés helye
hvg.hu
Szerző
Tossenberger Adél

Intézmény

Szövegrész

Nemrég adták át a felújított Ferenciek terét, ami a napi rohanásban felfogott elmosódott képen túl sokkal többet is képes adni, ha elmélyedünk benne. Itt lehetett egykor Mátyás király vadaskertje, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokát ravatalozásra is használták, és ide csempészték az első alkotmányos miniszterelnökünk holttestét az éj leple alatt. Mi maradt ebből? A felújítás eredménye a környékbeliek szerint szép, de a minősége silány.
[...]
Erre sétált Mátyás király

Érdekes, hogy egyes történelmi források szerint a szomszédos telken lehetett Mátyás király vadaskertje, és kerti lakja is. Itt most az a Ferences Templom áll, ami leégett a török megszállás alatt, 1541-ben pedig dzsámivá alakult. A ferencesektől akkor a templomukat és a kolostorukat is elvették, ezért kénytelenek voltak titokban működni tovább egy eldugott kolostorban.

Az 1743-ban elkészült új templom történetének egyik legizgalmasabb része, amikor egy ferences pap segítségével az éj leple alatt a Rókus Kórház halottas kamrájából a templom kriptájába hozták a kivégzett Batthyány Lajos holttestét. A teljes nevét sehova sem merték felírni, a kőbe csak a monogramját vésték bele: G.B.L. Batthyány 1870-ig volt itt eltemetve.
Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
© Fülöp Máté

Az állam mást akart

A már említett ferences kolostor nagyjából a mostani ELTE Egyetemi Könyvtár helyén volt, ami 1777-ben kapta meg az épületet. Az 1860-as évekre tarthatatlanná vált odebenn a helyzet, a könyvek a folyosókon és a lépcsőházakban voltak, a kolostor pedig roskadozott. Így lett az ELTE most is látható könyvtára a magyar történelemben az első állami pénzből létesített önálló könyvtárépület. Az Országos Széchényi Könyvtár megalapításáig gyakorlatilag országos könyvtárként működött.

Az épület persze nem olyan lett, ahogy azt az akkori igazgató Toldy Ferenc elképzelte, mert amíg ő egy modern, praktikus könyvtárat látott volna szívesen, addig a minisztérium egy mutogatni való, reprezentatív palotát akart felépíteni a pénzéből. Az utóbbi terv érvényesült, melynek köszönhetően a könyvtár hatalmas, de kihasználhatatlan előcsarnoka évtizedekig ravatalozásra is szolgált. Egyes leírások szerint a raktárban hétméter magas polcok voltak, aminek a megmászásával az ott dolgozók állandóan kockáztatták a testi épségüket. Az előtér mellett szintén nagyon impozáns a díszteremként is funkcionáló olvasóterem, melynek falait Lotz Károly és Than Mór freskói díszítik. [...]"