Pázmány-napi rendezvény az Egyetemi Könyvtárban

Megjelenés ideje
Megjelenés helye
Magyar Kurír katolikus hírportál

Intézmény

Forrás helye
http://www.magyarkurir.hu/esemenyek/pazmany-napi-rendezveny-az-egyetemi-konyvtarban/
Szövegrész

"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány május 8-án, pénteken 14 és 16 óra között Pázmány-nap alkalmából szervezett rendezvényére hívja és várja az érdeklődőket.

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár – 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

A vendégeket változatos programmal várják a szervezők.

Bemutatót tartanak a jelképesen örökbe fogadható könyvekről, bepillantást nyújtanak a könyvrestaurálás titkaiba, valamint barangolni lehet a műemlék épületben.

Részletes program és regisztráció itt.

Az egykor Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárát gyarapító kötetek jelképes örökbefogadásával az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár állományával és tevékenységével kapcsolatos alapítványi célok megvalósítását támogathatja.

A rendezvényről, valamint a Könyvtár és az Alapítvány eddig elért eredményeiről az ELTE Egyetemi Könyvtár Főigazgatói Titkársága ad további tájékoztatást a 061-411-6738-as telefonszámon."