Egyetemi örökség
Az egyetemi kulturális örökségről szóló...
MeRSZ-könyvmakettek
Egyedi könyvmakettekkel gazdagodott az ELTE...
Új könyvtári folyóiratok ELTE-felületen
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár biztosítja...
1% – a könyvtárért
A 2018-ban Magyar Örökség díjat és az Egyetemi...
7378
7365
7355
7082
 

rendezvény

magyar

Pázmány-napi rendezvény az Egyetemi Könyvtárban

"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány május 8-án, pénteken 14 és 16 óra között Pázmány-nap alkalmából szervezett rendezvényére hívja és várja az érdeklődőket. Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár – 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. A vendégeket változatos programmal várják a szervezők. Bemutatót tartanak a jelképesen örökbe fogadható könyvekről, bepillantást nyújtanak a könyvrestaurálás titkaiba, valamint barangolni lehet a műemlék épületben. Részletes program és regisztráció itt. Az egykor Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárát gyarapító kötetek jelké

Könyveket lehet örökbe fogadni szombaton az Egyetemi Könyvtárban

"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárában fellelhető könyveket, köztük több igen ritka és értékes dokumentumot fogadhatnak örökbe az érdeklődők szombaton Budapesten.

Fogadjon örökbe könyveket!

"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárában fellelhető könyveket, köztük több igen ritka és értékes dokumentumot fogadhatnak örökbe az érdeklődők szombaton Budapesten.

Oldalak

Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
vodkát akarok!!!!! :D
2019.02.08. 13:01
Vodkát nem tartunk a könyvtárban, de például az Egyetemi Könyvtár közelében számos vendéglátóhely található. :)
Nem azonosított felhasználó
Tisztelt Könyvtár Szolgálat! A SciFinder adatbázis elérésével kapcsolatban érdeklődöm. Egyetemi hálózatról próbáltam belépni, a bejelentkezéshez caesar azonosítót és jelszót megadva, de nem működött. Hogy tudnám a legegyszerűbben elérni az adatbázist?
2019.03.22. 14:39
Köszönjük az üzenetet! Kollégáink igyekszenek minél hamarabb elhárítani a problémát, 1-2 nap türelmet kérünk.
Nem azonosított felhasználó
???
2019.04.16. 13:51
Nem azonosított felhasználó
Látogatójeggyel is van lehetőség az Arcanum Digitális Tudománytáron megnézni a digitalizált folyóiratokat?
2019.04.17. 11:45
Kedves Érdeklődő! Igen, gépeinken szabad a hozzáférés az Arcanum adatbázisaihoz.
Nem azonosított felhasználó
Is it free to use the library space and wifi for general public?
2019.06.13. 10:34
Yes, you can use our library and the services free with a visitor's pass which you can get to information desk on ground floor.
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

ELTEFind

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Régi katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.