Bánk bán (Káel Csaba operafilmje, 2002)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Erkel Ferenc operájának első játékfilmes feldolgozásában a szerepeket korunk legnagyobb európai és világhírű magyar operasztárjai játsszák, jórészt eredeti helyszíneken. A film rendezője és Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőre a romantikus operának és a középkori atmoszférájú történetnek közös nevezőt a XIX. századi historikus festészetben talált, ebből merítettek a film képi megfogalmazásához. Az ismert, klasszikus történetet az alkotók csak a film számára szükséges dramaturgiai változtatásokkal látták el. Az alkotás a 2011-es Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus Tony Curtis-díját nyerte el. Káel Csaba rendezésében a Bánk bán izgalmas, lebilincselő történetté válik, Erkel Ferenc fülbemászó zenéjének kíséretében.

Az 1213-ban játszódó, Katona József által írt történetben Gertrud királyné meráni honfitársai dorbézolnak a királyi várban. A békétlenkedő magyar nemesek félrehúzódva szemlélik a dáridót, s Petur bán vezetésével összeesküvésre készülnek. Haragjukat csak fokozza, hogy miközben a távolban csatázó király helytartója, Bánk bán az országot járja, az udvarban hagyott feleségét, a szépséges Melindát a királyné léha öccse, Ottó egyre nyíltabban ostromolja. Petur titokban visszahívja Bánkot, aki azonban a békétleneket felségárulással vádolja. Ám Ottó bizalmasa, Biberach lovag elárulja Bánknak, hogy a herceg el akarja csábítani Melindát. Ottó a királyné bíztatására döntő rohamra készül.
A vár kerengőjében és kápolnájában is üldözi szerelmével Melindát, aki megvetően utasítja vissza, ám mégis félreérthető helyzetbe kerül. Az őket éppen megleső Bánk megrendül: úgy tűnik, hogy rajongva szeretett hitvese valóban hűtlen...

 

Időpont: 2025. május 14., 18.00 óra

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6., aulából nyíló közösségi tér, földszint)

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Fu1eQt_Z-t8

Főbb szerepekben: Kiss B. Attila, Marton Éva, Rost Andrea, Gulyás Dénes

A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink: László Ferenc zenekritikus, kultúrtörténész, valamint Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész, a Magyar Táncművészeti Egyetem docense.

László Ferenc
                  László Ferenc
Sirató Ildikó
                    Sirató Ildikó

 

 

Regisztráció a korlátozott férőhelyek miatt az alábbi linken lehetséges:

https://ajk.elte.hu/content/bank-ban-kael-csaba-filmje-2002.e.1856


A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL