Osztálykönyvtárosok konferenciája az Egyetemi Könyvtárban

A Veres Pálné Gimnázium könyvtárának névadója, Ugrin Gáborné Majoros Márta által kezdeményezett osztálykönyvtárosi rendszert néhány évvel ezelőtt elevenítették fel az iskola könyvtárostanárai: Hock Zsuzsanna és Murányi Adrienn.

Az osztálykönyvtárosok éves munkaterv alapján dolgoznak, a munka egy nyitó konferenciával veszi kezdetét, melyet ezúttal az Egyetemi Könyvtár Tanácstermében tartottak. A két intézményt összeköti az első magyar könyvtárosnő, Dr. Czeke Marianne alakja, aki az iskola elődjének, az Országos Nőképző Egyesület Leánygimnáziumának tanára volt, majd 1906-tól az Egyetemi Könyvtár munkatársaként dolgozott.

A diákok először egy rövid épülettúrán vettek részt, majd a Tanácsteremben köszöntötte az osztálykönyvtárosokat Kálóczi Katalin főigazgató. Ezután Kollár Mária, az Egyetemi Könyvtár munkatársa beszélt arról, hogy milyen feladatai vannak egy könyvtárosnak, majd kezdetét vette a konferencia, melynek során Hock Zsuzsanna könyvtárostanár vezetésével megvitatták a tervezett programokat, munkatervet, feladatvállalásokat.

Fotók: Acsai János