A Pál utcai fiúk (színes magyar-amerikai játékfilm, 1968)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Fábri Zoltán angol színészekkel, hollywoodi színvonalon adaptálta Molnár Ferenc klasszikusát. Ez volt az első magyar film, amelyet Oscar-díjra jelöltekMolnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regényét harmincnál is több nyelvre fordították le, több helyen is kötelező olvasmánnyá vált. Eddig öt alkalommal filmesítették meg, a különböző verziók közül Fábriét tartják etalonnak. A gyerekszereplők olyan angol fiatalok, akiket egy londoni színészképző iskolából válogattak ki. Vállaltan műfaji film, amely drámai felépítését, ritmusát, plánozását, díszletezését, és a finálébeli ostromjelenetet illetően is tökéletesen Hollywood-kompatibilis.

A századelőn járunk, a budapesti VIII. kerületben két kisdiák csapat vetélkedik egymással. A Pál utcai grundon játszó gyerekek tudomást szereznek róla, hogy a fűvészkertben bandázó vörösingesek, élükön Áts Ferivel, támadásra készülnek ellenük. Bokát választják vezérnek, mindenki tiszti rangot kap, egyedül a vézna Nemecsek Ernő marad közlegény, akit ráadásul később igaztalanul árulással vádolnak. Hűségét bizonyítandó, a kisfiú egy később végzetesnek bizonyuló partizánakcióra indul, majd elérkezik a nagy csata napja is.

A filmben a fiatalabbik Pásztort Jancsó Nyika – Jancsó Miklós fia – alakította, aki felnőtt korában operatőrként folytatta pályafutását, a főiskolán Illés György és Fábri Zoltán tanítványa lett. 2017-ben a film teljeskörű restaurálásában is közreműködött.

Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)

Időpont: 2025. október 1., 18:00 óra

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=cyuWNiQBpZs

rendező: Fábri Zoltán

forgatókönyvíró: Molnár Ferenc regényéből Fábri Zoltán, Bohém Endre

operatőr: Illés György

vágó: Széchényi Ferencné

zene: Petrovics Emil

főszereplők: Anthony Kemp, William Burleigh, Törőcsik Mari, Paál László, Pécsi Sándor, John Moulder Brown

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: Jancsó Miklós ’Nyika’ operatőr, a film egyik szereplője és Gönczi Ambrus helytörténész, muzeológus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója.

Jancsó Miklós
                 Jancsó Miklós
Gönczi Ambrus
               Gönczi Ambrus
 

 

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

 

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL