Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. április 16-án (kedden) 15.00 órától technikai okok miatt zárva tart.

magyar

"A European Cultural Foundation (ECF) zsűrije a legjobbak közé választotta a Book of Your Life koncepciót, amelynek célja az ELTE-re érkező nemzetközi hallgatók beilleszkedésének támogatása. Az amszterdami alapítvány és partnerei – a felhívásban elérhető legmagasabb összeggel – 10.000 euróval támogatják az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár projektjét.
"A többéves hagyományát folytatva idén is közzétette az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, hogy mik voltak a legtöbbet kikölcsönzött könyveik 2023-ban. Ti hányat olvastatok közülük? A szakirodalmak között tarolt Platón "Állam" című műve, amit Friedrich Nietzsche és Immanuel Kant művei követnek, míg szépirodalom kategóriában Szerb Antal Utas és holdvilág című művét kölcsönözték ki a legtöbben az ELTE Egyetemi Könyvtárból 2023-ban. A 15 legolvasottabb szakirodalom a következő volt:
"[...] Az utóbbi években a prèt-a-porter kollekciókat a Budapest Central European Fashion Weeken (BCEFW) mutatta be a márka évente kétszer, amelyek közül a leglátványosabb kétségkívül a 2023 februárjának elején, a budapesti ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár gyönyörű olvasótermében prezentált 2023-as őszi-téli kollekció volt. A show-n nemcsak manökenek, hanem hírességek is felvonultak, a koncepció a XX.
"[...] Nem kell ahhoz egyetemistának lenni, hogy az ember bebocsátást nyerjen az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárba – jó apropót adott most az Unus non sufficit orbis, azaz Egy világ nem elég című kamarakiállítás.[...]"
" [...] A kötet egyedülálló az európai művelődés és tipográfia történetében, ugyanis nem ismerünk több példát arra, hogy egy azonos kultúrkörbe tartozó nép első nyomtatványában a saját történelmét örökítse meg. A Chronica Hungarorum feltételezhetően kétszáz-kétszázötven eredeti példányából mindössze tíz maradt fenn a világon, e köteteket Szentpétervártól Princetonig a világ híres könyvtáraiban, Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtárban és az ELTE Egyetemi Könyvtárban őrzik.
"Kerényi Virág kollekciójának bemutatója a XI. Budapest Central European Fashion Week második napján az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban 2023. február 5-én"
"[...] Fontos, hogy a nagyközönség számára is a tervezők meg tudja nyitni a divatbemutatókat. Változtattunk a helyszínen, nagyobb helyszínre mentünk pont emiatt. Nagyon bízom benne, hogy evvel, hogy sokkal több. Helyzete, sokkal több hely ára rendelkezésünkre. Ve- még inkább meg tudjuk szólítani Magyarországot is. Nemcsak a nemzetközi. Lesz még szó erről is, hiszen a legutóbbi közép-európai divathéten több helyszín volt, egyebek mellett például Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtára is.[...]"
"[...] Hogy mi lett azután az első magyar ősnyomda és Hess András sorsa, azt a kutatóknak egyelőre nem sikerült rekonstruálniuk. A krónikából összesen mindösszesen tíz példány maradt fenn, ezekből kettő Magyarországon van, az Országos Széchényi Könyvtárban és az ELTE Egyetemi Könyvtárban, de őriznek egy-egy példányt többek között Krakkóban, Lipcsében és Párizsban, és még a New Jersey állambeli Princeton Egyetem könyvtárában is található egy kötet."