Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár augusztus végén megrendezett Hagyományok és kihívások XII. című szakmai napjának előadásai immár online is megtekinthetők.
A Folyóiratok könyvtári támogatása és az Innováció és láthatóság témák köré épült előadások videófelvételeit a Videotorium platformon keresztül tettük elérhetővé, ahol a szakmai érdeklődők bármikor visszanézhetik a konferencia programját.
Az őszi szünet idején az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár nyitvatartása módosul.
Ideiglenes nyitvatartás:
Minden kedves olvasónknak kellemes őszi napokat kívánunk!
A hónap műtárgya – A pozsonyi Comenius Egyetem plakettje
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár – Egyetemtörténeti Gyűjteményben őrzött numizmatikai anyag közel fele olyan emlékérem és plakett, melyeket intézményünk kapott ajándékba partneregyetemektől. A hónap műtárgyának választott, a pozsonyi Comenius Egyetem alapításának 90. évfordulójára készített plakettet az Eötvös Loránd Tudományegyetem alapításának 375. évfordulójára ajándékozták az ELTE-nek.
A plakett mindkét oldalának alapja egy-egy boltíves ajtó, lépcsősorral. Az ajtók két oldalán három-három, felettük pedig egy-egy kerek medál került elhelyezésre. Az előlap fő helyén, a többinél nagyobb körben a Comenius Egyetem címere látható, amely a névadó mellképét ábrázolja. A többi medál az egyetem tizenhárom karának latin nevét és szimbólumát, címerét jeleníti meg. Az előoldal ajtajának felirata: "90 UK", amely röviden utal az 1919-ben alapított egyetem szlovák nevének rövidítésére (Univerzita Komenského v Bratislave) és a korára. A hátoldal ajtajában fiatal nő és férfi látható, kezükben egy-egy összetekert irattal.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Könyvtár és Levéltárban új RFID (rádiófrekvenciás azonosításon alapuló) önkölcsönző terminál került bevezetésre, amely a kölcsönzési folyamatot még gyorsabbá és kényelmesebbé teszi.
Az új rendszer segítségével az olvasók önállóan, a könyvtárosok közvetlen bevonása nélkül végezhetik a kölcsönzést . Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy az RFID-címkével ellátott könyveket a terminálhoz helyezik, és az azonosítás után pár lépéssel már végre is hajthatják a kölcsönzést. A rendszer nemcsak gyorsabbá, de biztonságosabbá is teszi a kölcsönzési folyamatot.
Az önkölcsönző terminál használata könnyen elsajátítható, és a könyvtár munkatársai örömmel állnak rendelkezésre bármilyen kérdés esetén. Az új eszköz hozzájárul ahhoz, hogy könyvtárunk még korszerűbb és felhasználóbarátabb szolgáltatásokat kínálhasson látogatóinknak.
Várjuk Önöket az új rendszert kipróbálására!
2024. október 5-én nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Istenek és Démonok királysága. Mezopotámia Kr.e. 1000 – 500 című kiállítása, amely az ókori mezopotámiai örökséget és civilizáció bölcsőjét jelentő kultúra bemutatására vállalkozik. A Biblia és közvetve az európai kultúra eredetének letűnt világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők több mint 150 műtárgy segítségével, melyek sorában az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár állományából kölcsönzött kötetek is szerepelnek.
A könyvtárunk gyűjteményének három különleges kiadványa, Austen Henry Layard The monuments of Nineveh, Victor Place Ninive et l'Assyrie, valamint Paul-Émile Botta és Eugène Flandin Monument de Ninive című művei mellett a tárlat jelentős európai közgyűjtemények – többek között a Vorderasiatisches Museum, Berlin; a Bibliothèque nationale de France és a Musée du Louvre, Párizs, illetve a Kunsthistorisches Museum, Bécs – kincseit sorakoztatja fel. A kiállítás, mely az MTA – ELTE Lendület Asszír és Babiloni Istenvilág Kutatócsoport szakmai közreműködésével valósult meg, 2025. február 2-áig látogatható.
Az ELTE egy hónapos próbahozzáférést kapott a CNKI új mesterségesintelligencia-alapú kutatási eszközeihez, a CNKI Smarthoz és a Scite-hoz.
AZ ELÉRÉS IDŐTARTAMA: 2024. OKTÓBER 9. - 2024. NOVEMBER 9.
A CNKI Smart mesterséges intelligenciamodelleket alkalmaz, amelyeket a CNKI saját, hatalmas adatbázisain készítettek fel arra, hogy segítse a felhasználókat a szakirodalmi áttekintések gyors és hatékony elvégzésében, elemzésben és cikkírásban, miközben biztosítja a tartalom eredetiségét, az információk megbízhatóságát és hitelességét a felhasználók számára.
A Scite a Research Solutions terméke, amellyel a CNKI szorosan együttműködik, és amelynek köszönhetően beépítette a szolgáltatásai közé ezt az eszközt. A Scite egy mesterséges intelligencián alapuló idézetelemző eszköz, amely segít a kutatóknak a tudományos cikkek jobb felfedezésében és értékelésében. A Smart Citation nevű eszköze segítségével megjeleníti a hivatkozás kontextusát, és elemzi, hogy a cikk alátámasztja, ellentmond neki, vagy csak bizonyítékként említi az idézett helyet.
Az adatbázis az egyetemen és otthonról is elérhető:
AZ ELTE TELJES IP TARTOMÁNYÁBÓL;
A CNKI SMART HASZNÁLATA AZ IP ALAPÚ FELISMERÉS MELLETT
KÜLÖN REGISZTRÁCIÓT IS IGÉNYEL AZ OLDALON!
(BÁRMILYEN EMAIL-CÍMMEL LEHET REGISZTRÁLNI,
NEM CSAK ELTE-s INTÉZMÉNYI FIÓKKAL.)
ELÉRÉS AZ EGYETEMEN
ELÉRÉS OTTHONRÓL