Intézmény
- EKL Egyetemi Könyvtár
"Györffy György Széchenyi- és Herder-díjas történész, akadémikus, a magyar őstörténet és az Árpád-kor világhírű kutatója 15 éve, 2000. december 19-én halt meg.
1917. augusztus 26-án született a kalotaszegi Szucságon, Györffy István néprajzkutató fiaként. 1939-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakán végzett, a kor legkiválóbb történészei, Domanovszky Sándor, Mályusz Elemér és a magyar őstörténetet kutató Németh Gyula turkológus tanították. 1940-ben doktorált, Besenyők és magyarok címmel írta disszertációját. Már ekkor felismerte, hogy a fellelhető források értelmezéséhez elengedhetetlen az adatok térbeli koordinátáinak vizsgálata. Egész életművét egy olyan történeti földrajz megalkotásának szentelte, amely megfelel a modern történettudomány támasztotta igényeknek.
Tudományos kutatásai során a magyar őstörténet, az Árpád-kori magyar történelem és történeti földrajz érdekelték. Munkáiban a magyarsághoz csatlakozott keleti népekkel, a magyar történelem korai elbeszélő és okleveles forrásaival, a magyar állam eredetével foglalkozott. Mindössze 31 éves volt, amikor 1948-ban megjelent Krónikáink és a magyar őstörténet című, mesterműként értékelt könyve. Tudománytörténeti jelentőségét bizonyítja, hogy közel ötven év elteltével 1993-ban új, bővített kiadását is megjelentették.
1940-től az Egyetemi Könyvtár gyakornoka, 1942-44-ben a Teleki Pál Történelemtudományi Intézet tanára, 1945-től a Kelet-európai Tudományos Intézet Néptudományi Intézetének igazgatója, 1949-től 1988-ig az MTA Történelemtudományi Intézetének munkatársa, később főmunkatársa, majd tudományos tanácsadója volt.
Györffy György Széchenyi- és Herder-díjas történész, akadémikus előadást tart a Magyar Nemzeti Múzeumban a Szent László szentté avatásának 800. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen.
Budapest, 1992. június 29.
MTI Fotó: Lábady István
Több tudományos szervezetben töltött be tisztségeket, ellátta az MTA Magyar Őstörténeti Komplex Bizottsága elnöki teendőit, tagja volt az MTA Történettudományi Bizottságának, a Magyar-Svéd Történész Vegyesbizottságnak, valamint 1993-tól az European Medieval Academynek, a Monumenta Germaniae Historica levelező tagjaként és a Commission International de Diplomatique tanácsosaként is tevékenykedett. Fájó hiányként élte meg, hogy sohasem kapott egyetemi katedrát, s csak könyveivel taníthatott. 1951 végén ugyan Debrecenben katedrát ajánlottak neki, de amikor kiderült, hogy a politikai támadásokkal zaklatott kiváló történész, Szabó István helyére kerülne, nem fogadta el az ajánlatot.
Tudományos pályáján szinte mindent elért, 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává választották, székfoglaló előadását Múlt - emlékezet - történetírás címmel tartotta.
Munkásságát 1986–ban Akadémiai Díjjal, 1988-ban Herder-díjjal ismerték el, 1991-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 1992-ben "példaértékű történészi munkássága elismeréseként" Széchenyi-díjat kapott.
Kutatásaiból hosszú éveket szentelt az államalapító István királynak, s végül olyan részletesen, olyan érzékletesen jelenítette meg, hogy az István király és műve (1984) című monográfiája valódi könyvsiker lett, az egyik legjobb könyv, amelyet hazai szerző középkori témáról valaha írt. Szinte élete végéig dolgozott rajta, harmadik kiadása nem sokkal halála előtt jelent meg.
A történész szakma Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza című művét a magyar történetírás egyik csúcsteljesítményének tartja. Történészek, nyelvészek, régészek nélkülözhetetlen kézikönyveként szolgál a mű. A megyék sorrendjében tárgyalja a 9. századtól az 1330-as évek közepéig terjedő korszak minden olyan magyarországi településének történetét, melyről írott dokumentum maradt ránk. Első kötete 1963-ban látott napvilágot, a negyedik 1998-ban jelent meg, a monumentális munka befejezésében halála akadályozta meg. Györffy György nyolcvanhárom éves korában, 2000. december 19-én Budapesten hunyt el."