"Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)
Kisebbségi Főbiztosának ajánlásai közül legfontosabb az 1998-as Oslói
Ajánlás, amely a nyelvhasználatra vonatkozó joggal foglalkozik, valamint
az 1996-os Hágai Ajánlás, amely az oktatás kérdései között nyelvhasználati
passzusokat is tartalmaz. Az ENSZ 1992-es Nemzeti vagy
etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól
szóló Nyilatkozata is megfogalmaz nyelvhasználati kérdéseket.
Számos nyelvhasználatra vonatkozó határozatot fogadott el az Euró-
pai Parlament is az 1980-as évektől kezdődően. Az ezredforduló után
sajnálatos módon egyre csökkent a grémium ezirányú aktivitása. Az EU
2004-es bővítése óta ezen a területen csak a megkülönböztetés elleni
politikákról és a kisebbségek védelméről, valamint a többnyelvűségről
szóló dokumentumot jegyzett.
Kötetünkben, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben Nyelvpolitika,
nyelvi jogok, nyelvhasználat a Kárpát-medencében címmel rendezett
konferencia (Budapest, 2012. június 8.) szerkesztett előadásait olvashatják.
A rendezvény abba a folyamatba illeszkedik, amely az Emberi Erő-
források Minisztériuma (korábban: Nemzeti Erőforrás Minisztériuma)
koordinálásával folyik a magyar nyelv napjáról szóló 66/2011. (IX. 29.)
számú országgyűlési határozat végrehajtása érdekében. A határozat
többek között kimondja: „a magyar nemzet összetartozását legfőbb
szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban –
tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben
felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért”. A nemzet
fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar
nyelv iránti megbecsülést hangsúlyozó határozat megfogalmazza az
ezzel kapcsolatos szakmai munka szükségességét és fontosságát is.
A kötet reményeink szerint részletes áttekintést nyújt a nyelvi-jogi környezet
2012-i évi állapotáról a Magyarországgal szomszédos államokban,
és hozzájárul a legfontosabb tennivalók számbavételéhez." (Előszó)
Due to the relocation of our external warehouse the books and doctoral dissertations stored there, as well as the entire stock of the library's periodicals, will be unavailable until the beginning of January 2025. Many of our books are still available for loan and current literature can be found on the open shelves.