Fogadj örökbe egy könyvet a Pázmány-napon!

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány Pázmány-nap alkalmából 2017. május 11-én és 12-én könyv-örökbefogadással egybekötött programokkal emlékezik meg egyetemünk alapítójáról.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem alapításának 382. évfordulóján a könyvtár különösen értékes, restaurálásra szoruló dokumentumokból összeállított kiállítással várja az érdeklődőket. Valamennyi kiállított dokumentum magán- és jogi személyek részéről egyaránt örökbe fogadható. Az örökbefogadás során a sérült, károsodott kötetek fertőtlenítésének, tisztításának, a lapokon keletkezett sérülések kijavításának, a kötés elkészítésének, illetve a könyvveretek és fatáblák konzerválásának költségeit támogathatják nagyvonalú felajánlásukkal.

A Reformáció 500. évfordulója alkalmából bemutatásra kerülnek Philipp Melanchton, Petrus Artopoeus, Erasmus és Johannes Muslerus filozófiai, pedagógiai és protestáns teológiai vitairatai, valamint Martin Luther néhány restaurálásra váró kötete is.

A rendezvény keretében könyvtártörténeti túrával, könyvbemutatóval és restaurátor-műhely látogatásával várjuk az egyetem egykori hallgatóit. A programokra itt regisztrálhat.

Az ELTE hallgatói részére egyetemtörténeti kvízjátékot is szervezünk 2017. május 11-én 16.30-tól az Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Ferenciek tere 6.) Soá-termében. Részletes tájékoztatás és a jelentkezés feltételei a regisztrációs felületen érhetők el.

A könyvmentés érték- és hagyományőrző tevékenységét, illetve az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány közhasznú céljait személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával most Ön is támogathatja. Kitöltött nyomtatványunkat ezen a linken érheti el. Örökbe fogadható könyveink listáját honlapunkon találja.

 

Egyetemi Könyvtárért Alapítvány

1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

Tel: (+36 1) 411-6738

E-mail: alapitvany@lib.elte.hu

Adószám: 18121362-1-41

Számlaszám: 12010532-00120645-00100003