Nyitott kapukkal várjuk látogatóinkat a Kulturális Örökség Napján az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

A kulturális örökség európai éve alkalmából 2018. szeptember 15-én a Kulturális Örökség Napjai keretében különleges programokkal igyekszünk látogatóink számára közelebb hozni a nálunk őrzött kulturális értékeket és a tudomány kiemelkedő alakjainak hagyatékát.

 

 „A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért” – Személyi hagyatékok a 60 éves ELTE Egyetemi Levéltárban címmel nyíló kiállításunkon többek között Pais Dezső nyelvész, egyetemi tanár iratai is megtekinthetők lesznek. A kiállítást 2018. szeptember 14-én 17.00 órától Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja nyitja meg a Levéltár megalakulásának 60 éves jubileuma kapcsán szervezett kétnapos konferencia záró programjaként.

A megnyitón a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata által örökbefogadott kiadványaink ünnepélyes bemutatására is sor kerül. Az örökbefogadással az Önkormányzat támogatja kulturális örökségünk védelmét és a jövő generáció számára való megőrzését.

Az érdeklődők 2018. szeptember 15-én épülettúráinkon keresztül betekintést nyerhetnek a könyvtár palotaépületének termeibe, megismerkedhetnek a könyvmentés és a restaurálás folyamatával, könyv-örökbefogadási programunkkal, valamint tárlatvezetésen vehetnek részt. Rendezvényeink alatt az Aulában szeretettel várunk felnőtt és gyermek érdeklődőket könyvkötészeti műhelyfoglalkozásainkon és kalligráfiai workshopon, melyek során látogatóink belekóstolhatnak a kiadványkészítés és a betűírás művészetébe.

Rendezvénysorozatunk a 15.00 órakor kezdődő Haraszti Viola – Ittzés Klára duó koncertjével zárul. A koncerten Bach, Vivaldi, Mozart és Bartók Béla méltán híressé vált darabjaiból hallhatnak válogatást. A koncert tervezett műsora itt érhető el.

Részletes programunkról itt tájékozódhat.

Regisztrálni az oldal alján található űrlapon keresztül lehet.

IdőpontProgramVezetőHelyszín10.00-10.30Könyvtárvezetés a kiállítás bemutatásávalSutócki KingaKönyvtárépület11.00-11.30Széles Ágnes12.00-12.30Sutócki Kinga13.00-13.30Széles Ágnes (angol/magyar)14.00-14.30Balogh Ildikó (német/magyar)10.30-11.00„A könyveknek is megvan a maguk sorsa” – Restaurálás
 Szalaváry MiklósRestauráló műhely11.30-12.0012.30-13.0013.30-14.0014.30-15.0010.30-11.00TárlatvezetésCsik TamásTanácsterem11.30-12.00TárlatvezetésCsik TamásTanácsterem12.30-13.00TárlatvezetésCsik TamásTanácsterem13.30-14.00TárlatvezetésCsik TamásTanácsterem14.30-15.00TárlatvezetésCsik TamásTanácsterem15.00-16.00Haraszti Viola - Ittzés Klára duóHaraszti Viola, Ittzés KláraDíszteremFolyamatos programok  10.00-12.00 Könyvkötő műhely kicsiknek és nagyoknakKovács SzilviaAula13.00-16.00Kalligráfiai workshopBuzogány DezsőAula