Csatlakozz virtuális könyvtártúránkhoz! - Digitális őszi séták az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Az Országos Könyvtári Napok programsorozatához csatlakozva virtuális könyvtártúráinkon az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár történetéről értesülhetnek az érdeklődők. A Szkalnitzky Antal tervei alapján épült könyvtárpalota kivitelezésében a 19. század legkorszerűbb szellőztetési, fűtési és világítási megoldásait alkalmazták. A könyvtári kalauzolás során megtekinthetők az aula oszlopcsarnokában látható sgraffitók, a díszterem tudományokat és művészeteket ábrázoló nőalakjai, valamint Than Mór portréja a középkorú Ferenc Józsefről. A történelmi időutazás keretében látogatóink bejárhatják az egykori főigazgatói lakás termeit és betekinthetnek Műemlékraktárunkba is, melyet a nagyközönség számára csak különleges alkalmakkal nyitunk meg. Virtuális könyvtártúránk itt érhető el.

Source/author of illustration:
ELTE EKL