„Lelkes teremtmények” – Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiadványainak illusztrációi a MaNDA új virtuális kiállításán

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) Természetrajz egykor című virtuális kiállításán a régi idők természettudományos műveinek idézetei és illusztrációi szerepelnek, melyek közül több ábrázolás digitális muzeális gyűjteményünkből származik.

A természetrajz tanai az idők folyamán sokat változtak, de még az 1800-as évek közepén is találkozhatunk bibliai és teológiai magyarázatokkal:

 „Mindazt, amit a teremtő Isten létre hoz, teremtménynek vagy terménynek nevezzük. Azon tudomány, mely bennünket a termények megismerésére vezet, terményrajznak neveztetik. A termények háromfélék, u. m. állatok, növények és ásványok. Az állatok lelkes teremtmények, melylyek élnek, éreznek, egyik helyről a másikra szabadon mozognak, élelmük után járnak.”  – Zimmermann Jakab: Terményrajz az elemifjuság számára. Kecskemét, 1861.

Ha szeretné bejárni „állatország, növényország és ásványország” egykori határait, a teljes cikk itt olvasható.

Az Országos Kulturális Digitalizációs Közfoglalkoztatási Program (Forum Hungaricum Nonprofit Kft.) keretében az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár állományából több mint 8000 dokumentum került feltöltésre a MaNDA-adatbázisba, később pedig az Europeana-ba is.

A kiállításon megjelenített műtárgyakon túl további érdekességeket talál EDIT-repozitóriumunkban. Muzeális kincseink felfedezéséhez kellemes időtöltést kívánunk!

Source/author of illustration:
https://mandadb.hu/cikk/1104580/Termeszetrajz_egykor