Ungarn, das Reich, Land und Volk, wie es ist. Nebst freimüthiger Beleuchtung der ungarischen Reichstagsverhandlungen in den Jahren 1830, 1832 und 1833 von Hans Normann. Bd. 1-2. Leipzig: Litterarisches Museum, 1833.
Az a tény, hogy Magyarország 1848/49-ben az akkori művelt világ figyelmének középpontjába került, számon tartották, ki-ki egyéni jól felfogott érdekeinek megfelelően foglalkozott vele, az közhely. Azt a főként ezernyolcszázharmincas évek második felére, ill. a 40-es évekre datálható felismerést, hogy Magyarország, különböző gazdasági, társadalmi és politikai érdekek lehetséges operációinak eljövendő színtere lehet, megint csak a mindenkori, operációt fontolgató fél jól felfogott egyéni érdekei szerint megnyilvánuló trivialitásnak vehetjük. E fokozott érdeklődés egyik egyértelmű jeleként jelentősen megszaporodik az ez idő tájt Magyarországgal foglalkozó, igen gyakran külföldön nyomtatott idegen nyelvű szakirodalom. Bővül a kínálat az útikönyvtől az ország történelmét, jogi helyzetét, gazdasági, társadalmi viszonyait nem egyszer igen alaposan taglaló egyéb munkákig. A szerzők között álnéven író magyar és külföldi egyaránt akad, de még ebben a rendkívül színes, heterogén összetételű társaságban is afféle „ritka madárnak” számít a Hans Normann álnéven is író, Anton Johann Gross-Hoffinger (1808–1873 után), aki a Wurzbach állítása szerint a Hans Normann álnéven írott műveit, nem is ismerte el írói életműve részeként (tehát a fenti művet sem!). Mindenesetre még stuttgarti folyóirat szerkesztői korszakában, 1833-ban adta ki ezt kétkötetes művet, amelynek címében a magyar országgyűlési tárgyalások hátterének őszinte, becsületes megvilágítását ígérte. Rövid előszavában – melyet 1833 márciusában Londonban vetett papírra –, maga is elismeri, hogy írása némelyeknél minden bizonnyal nem kevés indignációra és elkeseredésre ad majd okot, egyszóval vihart kavar. Sőt egy lépéssel tovább is megy, mikor az alábbi sorokat hozzáfűzi:
„Indem sich die Ungarn bisher grösstentheils einer ganz ungeheueren Arroganz hingaben, sind sie unter sich selbst herabgesunken und haben sich das größte Unglück, welches dem Nationalstolz begegnen kann, auf den Hals geladen – sie sind lächerlich geworden. An dieser merkwürdigen Arroganz, dem häßlichen Flecken des ungarischen Nationalcharakters, ein wenig zu waschen, war das fromme Ziel meiner Bestrebungen.”
A könyvvel egy több mint 400 oldalnyi sokszor erősen szubjektív, egyes elemeiben azonban ritka éleslátásra valló, korabeli Magyarország-ismeretanyagot vehet kézbe a téma iránt érdeklődő olvasó.
De minden további meggyőző érv helyett álljon itt a 2. kötet utolsó fejezete magyar fordításban, és találja meg a maga olvasóját!
Megjegyzés: Figyelem! [Hallgató mondta, szabadjon névtelenül idéznem]: „gótikusan van írva”!
„Magyarország az 1933-as esztendőben
Mottó: A szabadság a tökéletesség maga
Mindig őt keressük, és soha nem találjuk.
Nemzetségek jönnek és mennek, népek keletkeznek, fejlődnek és elenyésznek, királyaik a mérföldkövek történelmükben. Az ehhez hasonló szép mondatok egész zsákját szeretném elébetek önteni, és ha olyan bölcs lennék, mint Szókratész, és olyan okos, mint Theophrasztosz, Paracelsus, és ti megbámulnátok, mint egy csodalényt, mondataimat néma vagy zajos áhítattal, aranybetűkkel felvésnétek templomaitok ajtajára – márpedig bálványokkal és templomokkal örökké rendelkeztek – úgy szeretnék feltámadni, ha meghaltam volna és nevetni az emberi balgaság kimeríthetetlen gazdagságán. Történelmünk 3000, meséink 4000 évesek, vagy még idősebbek is, de bölcsességre lelni bennük olyan művészet, amelyet még fel kell fedeznünk. Ismerjük a föld történetét, de nem tudjuk, mennyi idős, ismerjük az ember történetét, de nem tudjuk, mi is az ember, van időszámításunk kezdetek és vég nélkül, azaz létezik az idő, és nem tudjuk, hogy hol tart éppen, előre haladunk és nem tudjuk, hogy tényleg haladunk-e, miért és hova megyünk. A legbölcsebbek közülünk azt mondják:
Mi az a volt, és mi az a lesz, ahol elkezdtük, ott hagyjuk abba. Mondja valaki, hogy ez botorság, akkor butasággal van megverve, mondja valaki ez bölcsesség, és butasággal van megverve, ha azonban azt mondja valaki, hogy nem tudjuk, akkor annak filozófus, szabad szellem, bölcs, balga, rebellis, tökfej és bolond a neve. Annyi csupán a bizonyos, hogy a népeknek nincs emberi értelmük, ezt bizonyítja a történelem. Tömegek követnek el balgaságokat, egyes ember bolondságokat.
Ilyen körülmények között a jövőbe pillantani és titkait felfedni elbizakodottság, balgaság, eszelősség. Léteznek olyan történetírók, akik azzal az arroganciával bírnak, hogy minden eseményt olyan talánynak tekintenek, amelyet meg lehet fejteni, mint jövendő dolgok valamiféle magját, amelynek fejlődését és alakját kikövetkeztetni, minden éles elméjű történész hivatott.
De minden egyes esemény csak egy szem a láncban, amelynek folytatását ésszel feltételezni lehet, bár az előrelátásunk nem nagyobb, mint az a sejtés, mely szerint minden hétfőt a jövőben egy kedd követ. Hogy az emberi előrelátásba vetett ily mértékű bizalmatlanság mellett sikerül-e nekem jósolni, azt csak Isten tudja és a szent szűz, Mária a magyarok védasszonya.
Ki tudná nekem egyébiránt bebizonyítani, hogy én a fenti címmel egy prófétikus látomást ígértem az olvasónak?
„Magyarország az 1833-as esztendőben” áll az írás elején és egy jottányival sem több; azonban tetszés szerint hozzáfűzhetem „ahogy lennie kéne, „ahogy én kívánom”, „ahogyan a magyarok óhajtják”, a helyett a kiegészítés helyett, hogy „amilyen lesz.”, mint ezt az olvasók minden bizonnyal elvárták. Felvilágosodott korunkban az efféle reservatio mentis semmi eretnekséget nem jelent, hiszen a tapasztalat ezer példával azt igazolja, hogy minden könyvkereskedő többet ígér, mint amennyit teljesít, és ennek ellenére becsületes férfiú marad, igen, mint ahogy bizonyára olykor egyes királyok is megtartják maguknak, mi mindent nem kívánnak betartani esküvel megerősített ígéreteikből. És mindezt joggal/jogosan; mint azt nekünk több pápai kazuista és néhány tudós jezsuita sokféleképpen megvilágította, egyik jó katolikus sincs kötelezve arra, hogy az eretneknek tett ígéreteit és esküvéseit megtartsa; egyetlen más hitűvel kötött kötelezettség sem érvényes, következésképp nem érvényes egy királynak a máshitű néppel szembeni egyezsége. Ha hercegek, s a történelem emelkedett példáin épülök, minden egyes alkalommal oly nagy mulatságot lelek az emberi, azaz hercegi lelkiismeretesség példáiban, hogy ösztönözve éreztem magam ezek buzgó utánzására. Az olvasó ezért legyen elégedett azzal, ha a fenti címet nem értelmezem még „kényelmesebben”, mint: Magyarország, amilyennek, ha száz év multával szeretném látni.”
Magyarország jelenleg hatalmas erdők, mocsarak és puszták földje, amelyen itt-ott népes falvakat és ezeket ölelő kis sávnyi megművelt területet lehet találni.
Magyarország népe jelenleg barbárok hordája, amelyből itt vagy ott, mint ritkán vetett mag a földből, egy-egy kiművelt emberfő emelkedik ki, ki korával lépést tart és előnyös helyzetét arra használja, hogy az elmaradott emberi hordát saját tulajdonaként, saját hasznára vezérelje és használja.
A magyar nemzet létezik! Ez minden, amit korunkban erről a nemzetről elmondanunk lehetséges. Jó az országnak, amelyben a nemzet szót még nem törölték minden cenzúrázott könyvből és a használatban nem vált oly nevetségessé, mint pl. a német nemzet, osztrák nemzet ect. ect. A magyar nemzettől minden, míg a néptől és a nemességtől semmi sem remélhető. A nemzet jelenleg szét van forgácsolva. Csak ha a nép felszabadul az előjogokkal rendelkező réteg nyomása alól, lesz a nemzet ismét egységes.
A magyar birodalom léte egy bőrbe kötött alkotmányon nyugszik. A hatalom és a fontosság hasonlatos az ottománéhoz. Ahogy Oroszország a török birodalommal szemben, úgy áll minden civilizált európai hatalom Magyarországgal szemben. A magyar birodalom valami köztes dolog a vidék és az állam, az önállóság és az alávetettség, a lét és a nemlét között.
Magyarország kora egy rég halott évszázad, akár egy régi szalmakalap, amelyet egy masamódnő divatos szalagokkal felújított, egy átfestett, omladozó épület, egy folyó, amely visszakanyarodik, és elfolyik önmaga mellett.
Ez 1833.
Magyarország most még az Osztrák Monarchiával együtt létezik, és messze elmarad ennek német tartományai mögött. Ellensúlyként a másik oldalon az oszmán birodalommal határos, amely azonban elzártsága folytán majd minden befolyását elveszítette Magyarország fölött. Nyelv, szokások és vallás örökre elválasztják egymástól a kettőt, és rémes babonasággal sújtottak lennénk, ha azt tennénk föl, hogy Törökország valaha is olyan szövetségre léphetne Magyarországgal, mint évszázadokkal korábban. Ami ebből következően önmagától nem alakulhat ki Magyarországon, az a nyugaton, a határos Ausztria befolyásával megreformálható és átalakítható lehet. Ezért feltételezhető az, hogy a német kultúra és hagyomány – a nemesség minden ellenállása ellenére – az újításokkal szembeni megnyilvánuló minden általános előítélettel szemben egyre inkább gyökeret ver a magyar birodalom polgári viszonyai között. Német nyelvű írások terjesztették az első fényt Magyarországon, német bevándorlók teremtették a művészeteket, az iparos buzgalmat, német telepesek emelték a földművelést és az egész földműves kultúrát. Egy német kormány fáradozik azon évszázadok óta, hogy a tunya magyar népet előre mozdítsa, támogassa és bármilyen makacsul is szeretnék a magyarok tagadni, ennek ellenére az az igazság, és az is marad, hogy a civilizáció Magyarországon egyedül és kizárólagosan Ausztriának köszönheti eredetét. Még abban az esetben is, ha Magyarország kiszakítaná magát az államszövetségből, ha az uralkodóház kihalna, és szabad királyválasztásra kerülne sor, még ezt követően is csak Németország és Ausztria befolyásával lehetne Magyarország belső viszonyait tökéletesen megváltoztatni. A minden idegennel szemben megnyilvánuló ellenállás fokozatosan redukálódna egy ésszerű nemzeteszmére, és kitárulnának a kapuk az idegen kultúra előtt, anélkül, hogy idegen szokásokat és balgaságokat vennének át. Természetesen némely magyar nemes ember elképzelése szerint inkább ismét a szomszédos Portával egyesülnének, hogy a nyugatról érkező kultúra nyomásával szemben felvértezzék magukat.
De időközben gép és ember egyaránt megtanulja Németországgal folytatott kapcsolata révén, hogy az ember nem rabszolgának született. És ha elterjed e nézet, akkor vége a ma Magyarországon még uralkodó keleti arisztokratizmusnak.
Ha most merészen feltételezzük, hogy Magyarország valamikor Ausztria segítségével átalakul, akkor még merészebben bízvást feltételezhetjük, hogy Ausztria mintáját követi. Eltérések, hatalmas és a köznek jót tévő eltérések ugyan lesznek, és ha még merészebben reméljük, mint feltételezni akarjuk, akkor kitalálható, hogy a magyar viszonyok Ausztriára gyakorolt visszahatása, nevezetesen az elevenebb nemzeti szellem, Ausztria számára is áldásokkal jár majd. A történelemben többször megéltük, hogy két állam egymás mellett és egymás hatására fejlődésnek indul, és végül kölcsönösen egyensúlyra lel. Ez az eset várható e két ország szövetsége számára is.
A történelmi előfeltételek esetében nem számít egy-két évszázad, csak hozzávetőleges elrendelésként feltételezhető, amikor én azt állítom, sejtem, óhajtom, hogy Magyarország egy évszázad múlva kultúrájában és civilizációjában eléri a német tartományokat.
Pontosabban az alábbiakat feltételezem:
Magyarország 1933-ban szépen művelt, jól gazdálkodó ország lesz, a mocsarakat lecsapolták, utak hálózzák át a kerthez hasonlatos országot, az erdők megritkulnak, és a közbiztonságot már nem veszélyeztetik többé a Bakony zugaiban és a kecskeméti pusztán otthonra lelő rablók és útonállók seregei.
Pompás hazai termékek, fémek, gabona, jószág stb. hatalmas mennyisége indul Európa más részei felé és élénk forgalom szövődik az európai kelet és nyugat között. Utazók érkeznek majd északról és keletről, hogy szépségét csodálják, lengyelek, de az észak-németek közül is sokan, a Svájcot felkereső csehekhez és angolokhoz hasonlóan gyakran látogatják majd Magyarország pompás alpi hegyeit, a Kárpátokat, a Szepességet és más vidékeket, és egyetlen egy „nagy utazó” sem dicsekedhet majd azzal, hogy látta Európát, ha nem járt a magyarok szép országában. A szörnyű falvak és nyomorúságos viskók helyén jól megépített városok állnak, melyeket szőlőskertek és szántók öveznek majd az üres, hanga borította puszták helyett. Az ország tavait kis, mély vizű medencékbe szorítják majd vissza, melyeket gátak vesznek körül, s a víz nem nyel el többé egy négyszögöl földet sem, a folyókat pedig gőz- és vitorlás hajók járják.
Még nagyobb lesz Magyarország népének változása. A magyar nemesek jól tudják, miért tartják oly nagyra az ország nyelvét, hiszen a német nyelv közvetítette a magyarnak az első ismereteket helyzetéről, amelyekből az első útmutatásokat meríthette, hogy hogyan művelje földjét, hogyan sokszorozza meg vagyonát, és amely először mutatott rá, hogy az ország lakója nem nyomorult rabszolga másutt. Az a benyomás, amelyet ez az útmutatás az egyszerű emberre tett, felejthetetlen és a jövőben is érezteti majd hatását.
A nép nyomorúságos helyzetét egyre jobban megértve, hogy e szörnyű nyomás alól megszabaduljon, amelyet rossz bánásmód is kivált, hogy elnyomói méltánytalanságait és önkényét meggyűlölje, felkelésre fogja kihasználni a legfontosabb alkalmakat a nagybirtokosok ellen és Dózsa korának szörnyű, gyilkos jelenetei vagy az 1831-es év szörnyűségei meg fognak ismétlődni. Nyers erő védelmezi majd az emberi jogokat, népképviselet jön létre és a rendek előjogait megsemmisítik. A jobbágyság megszűnik, a paraszt tulajdonhoz jut, melyet magáénak érez, szorgalmasan megművel és szükséget nem szenvedve jólétben él. Szükségszerű következményei mindennek az ipar felvirágzása és a virágzó kereskedelem. A felszabadított polgár és földműves már nem alázkodik meg a nagyúri büszkeség előtt, a polgár pedig fel lesz fegyverkezve. A német nyelv a műveltek nyelve lesz, két irodalom létezik majd Magyarországon: egy magyar és egy német.
A birodalom és a nemzet független lesz. Néhány országgyűlés Magyarországot örökre elválasztja majd Ausztriától, mert az e kapcsolat fölött érzett népszerűtlenség általános. Már csak egy új politikai ösztönzés hiányzik Európa többi országa részéről, és ez nem sokára meg is lesz. Franciaországban a dolgok rendje csak rövid idejű, Lajos Fülöp kormánya csak ideiglenes, hogy elhozza azt a kort, amelyre a nemzetnek szüksége van ahhoz, hogy egységesüljön a köztársaságban.
Ha a kelet ismét fegyvert ragadna a szabadság ellen, akkor Magyarország jóvátehetetlenül elvész, hiszen a kedélyek izgalommal lesik az alkalmat. Amennyiben ez nem következik be, akkor Magyarország békében válik el, a királyi erőszak egyre inkább korlátozódik. Azt hiszem, nem szükséges hozzá egy évszázad sem, hogy az önálló magyar birodalom republikánus alkotmányra tegyen szert, és amennyiben 1933-ban még mindig lenne uralkodó, úgy csak annyi jelentősége lesz, mint a kártyában a királynak. Mindenesetre magyar lesz vérség és szellemiség szerint.
Túl édes egy eljövendő lengyel-magyar birodalomról szóló álom, jóllehet nem lenne merő fabulálás.
Magyarország és Lengyelország tökéletesen illik egymáshoz régi társadalmi viszonyaik hasonlósága, hasonló szokásaik és nemzeti szellemük, nagy népszerű rokonságuk és egymás iránti szimpátiájuk révén. Amennyiben egy évtized múlva a lengyel nemzet ismét talpra áll, a magyarok nem tagadják meg segítségüket, és ami a szükségben egyesít a közös harcra, az könnyen összeilleszthető maradhat a következő évszázadokban.
Nem lesznek többé olyan barbár országnevek, mint Oroszország és Törökország, Európa keleti államai pedig talán a következők lesznek:
- egy magyar-lengyel köztársaság (Lengyelország, Galícia, Magyarország);
- egy osztrák köztársaság (melyet Ausztria, Csehország, Morvaország, Szilézia, Steiermark, Kernten, Tirol alkot).
Magyarország nem áll többé csak nemesekből, hanem a teljes nemzetből. Birodalomként hatalmas és megbecsült ország lesz Európában, Lengyelországgal egyesülve pedig nagyhatalom. A lakosság létszáma csak Magyarországon 30 millió fölé emelkedik, s a birodalom belső egysége és nagysága miatt hatalmasabb lesz, mint a szétdarabolt császári állam.
Magyarország idővel lépést tart majd Németországgal.
A felvázolt kép elbűvölő, szeretnék olyan országban élni, amely olyan gazdag, olyan hatalmas, melynek lakossága olyan egységben él, oly erős, nagyszívű, és oly nemes nemzeti érzelmű, mint ez a megálmodott Magyarország 1933-ban.
De nem, mégsem, egyetlen másik népből sem szeretnék származni, mint hazám népe, ám szeretném, ha hazám olyan szabad, olyan nagy és csodálatos lenne, mint az előbb lefestett Magyarország. Szülőhazám szebb, mint Magyarország szorgalma révén valaha is lehet, az én népem jobb, mint a magyar egy évszázadnyi nevelés segítségével valaha is válhat. Extra Hungariam etiam vita, de hála Istennek, non est ita!
1933-ban a magyarok nem fogják többé azt hinni, hogy ők egyedül viselhetnek csak bajuszt, és mindenki, akinek e viselet tetszését elnyeri, szakállat növeszthet majd. 1933-ban nem fognak többé lenézni minden idegent, hiszen nekik köszönhetik a kultúrájukat.
Az utcák mentén a mostani akasztófák helyett mérföldkövek lesznek, és a bíró háza előtt nem lesz többé fából készült bak, tisztségének cégér és az egész község szégyene gyanánt. Az 1933-as évben nemesek számára is lesz akasztófa, ha a halálbüntetést addig meg nem szüntetik és a kötélverés meg nem szűnik.
A mostani nemesek közül sokan nem fognak hinni ezekben a változásokban, legfeljebb elismerik, hogy az osztrák véd- vagy felsőhatalom nem lesz hosszú életű. Királyt fognak soraikból választani, aki az országot az ő elképzelésük szerint irányítja majd. A szabadság princípiumának életre kelésétől nem tartanak, hiszen ahhoz a néptömeg túl buta, és ha idegen országokból telepítenének át, azok ebben a talajban nem tudnának gyökeret verni. De ez a biztonság, amelyben a nemesek találni vélik magukat, kedvez majd az idő gyorsabb haladásának, és mivel azon fognak fáradozni, hogy a sajtószabadságot és más veszedelmes dolgokat megszerezzenek maguknak, így nem maradhat el az, hogy a nép hamarabb, mint félő, magához tér és bilincseit erőszakkal leveti.
Magyarország napja egy vértengerből merül föl és ez nyeli majd el a régi, köszvényes arisztokráciát.
Lapozzon bele! (jelzete: GB 421)
Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
