audiovizuális

"[...] Fontos, hogy a nagyközönség számára is a tervezők meg tudja nyitni a divatbemutatókat. Változtattunk a helyszínen, nagyobb helyszínre mentünk pont emiatt. Nagyon bízom benne, hogy evvel, hogy sokkal több. Helyzete, sokkal több hely ára rendelkezésünkre. Ve- még inkább meg tudjuk szólítani Magyarországot is. Nemcsak a nemzetközi. Lesz még szó erről is, hiszen a legutóbbi közép-európai divathéten több helyszín volt, egyebek mellett például Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtára is.[...]"
"[...] Volt olyan, hogy a szinkronkorcsolya-válogatót mutatta be a Városligeti Műjégpályán a kollekciónkat, és akkor voltak ilyen divatszínházszerű bemutatóink. Tehát, hogy nagyon szerették a vendégeink, hogy mindig valami kis sztori van, történés. És nekem idén az ELTE Könyvtár és Levéltárban lesz a bemutatóm, és én azt találtam ki, hogy a kedvenc olvasmányaimnak a regényhősnői fognak megelevenedni a mai kor ruhájában. [...]"
" [...] Az eseménysorozat idén fővárosunk több ikonikus helyszínén, így a Nemzeti Táncszínházban, a Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban, valamint az Elte Egyetemi Könyvtárában várja a hazai és nemzetközi érdeklődőket. Tripolszky Anna kolléganőnk az előkészületekbe is belepillantott. Elismert hazai tervezők, kreatív prezentációk, ikonikus kulturális helyszínek. [...]"
" [...] Ömlik a nemzetközi média arról, hogy, hogy néz ki Budapest az Instagramon?  Azt éreztem, hogy a 4 helyszínből 2, a Nemzeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, az adja magát. De a levéltár vagy az Elte Egyetemi Könyvtára az nem feltétlen. [...]"
"[...] Kezdünk a Nemzeti Táncszínházban, Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Néprajzi Múzeum és zárjuk az ELTE Könyvtár és Levéltárában. Személy szerint szerintem ez egy nagyon ikonikus és gyönyörű helyszín. Sajnos kicsi, tehát, hogy nem fogunk tudni annyi nagy közönséget beengedni. Hát, de szerintem ez fantasztikusan gyönyörű. Mv: Egyébként Budapest imidzse is erősödhet ezáltal, hogy látod? Vagy ez cél? [...]"