Régi idők könyvtári „panaszkezeléséről”, avagy miért nem kapta/kaphatta meg hajdanán az olvasó a könyvet?
Az a „nyílt levél”, amelyet felidézni szeretnénk, megírásának időpontját tekintve nem tartozna vizsgált időszakunk bizonyítékai közé, 3 dolog miatt még is úgy véljük, itt a helye. Valahonnan innen számolhatjuk az EK modern értelemben vett hivatali „panaszkezelésének” kezdeteit, kevéske fogalmainkat arról, hogyan is zajlódhatott a napi könyvtári gyakorlat ebből a szemszögből a régi épületben. Nem minden előzmények nélküli az írás. Mondhatnánk úgy is, hogy sok a panasz érte a „házat”. Ezzel a közleménnyel a század második felének azon kevés, ám idővel egyre gyarapodó számú hivatalos egyetemi könyvtári, közleményeinek egyikét idézzük, amelyben;
1.) a Könyvtár fordult közönségéhez, „szólította meg olvasóját”, hogy magyarázatot adjon arra az örökzöld kérdésre, MIÉRT nem jut hozzá az olvasó a kívánt könyvhöz?
2.) A dolognak helyet adó fórumot a korabeli sajtó Budapesti Közlönye biztosította. Általa (is) igyekezett a Könyvtár hozzá segíteni az olvasót ahhoz, hogy az olyan okokról, mint a könyvtári ügymenet belső gyakorlata (MIT…, MIÉRT …, HOGYAN …?) képet alkothasson magának. A sajtó pedig gondosan „hozta-vitte” e híreket. Komoly sajtóorgánumok, élükön a Pesti Napló, érezték szükségét e könyvtári kommunikáció, a könyvtárügy (intézmény és közönsége) gondjai közvetítésének. Vállalkoznak ellenzéki és kormánypárti oldalon egyaránt a kérdés napirenden tartására. Közöltek statisztikát, nyitvatartási időt, gyűjteményekre, (Ld. Frank-féle, Balogh-féle könyvtár), neves könyvtárosokra (Garay, Reguly), adományozókra ás adományokra stb. vonatkozó híreket.
3.) Ezzel pedig megnyílt, vagy inkább kinyílt az intézmény számára a tér, hogy kifejthesse álláspontját, védekezhessen, ha szükséges, háríthassa a kritikus megjegyzésekben rejlő többségükben talán korántsem oly igaztalan vádakat, védhesse magát, pontosabban, a „mundér becsületét”.
A kiegyezés előtti év végén járunk, az új épület építése vágyának megfogalmazásán már régen túl (Ld. Toldy, a legutóbbi alkalom, 1863), ám megvalósulásán, politikai, gazdasági, (főként financiális) okok miatt érdemi szándék hiányában, még innen.
A könyvtár régi épületbeli áldatlan állapotai az 1860-as évekre, a többiekéhez hasonlóan nagyjából „köz”ismertek voltak. (Ld. Könyvtári alaprajz és még valami, PN/1866. 08. 11.). Ebben a légkörben született ez a rendkívül „tanulságos” Márki tudor-féle tudósítás. Márki az EK könyvtártisztje volt, ő állította össze a gyűjtemény „Czímmutató“-ját. Írása a Budapesti Közlöny 1867. 183. szám, 2111–2112 számából:
„Valamely könyvet azért nem kap meg az olvasni akaró, ha nem kap,
mert vagy a könyv nincs meg a könyvtárban;
vagy, ha meg van, nincs még a könyvkiadó hivatalnokok keze alá bocsátva, nincs a czímtárba beírva, (mi nem a könyvkiadó hivatalnokok dolga);
vagy, ha könyvet már más olvasó használja – helyben vagy odahaza;
vagy, ha setét van, hogy a kért könyvet gyertya-, vagy lámpavilág nélkül meglelni nem lehet, (mi bizony téli hónapokban estalkonyi 4-7 órák alatt évenként történik) s a könyv a nagy teremben áll, hova tűzlánggal tilos a bemenet, könnyen érthető oknál fogva;
[Emlékeztetnénk az olvasót, a többször is szóvá tett régi épületbeli olvasótermi állapotokra, utoljára id. Szinnyei tollából!]
vagy, ha az egyik tiszt, kinek épen kötelessége volna a könyvet kiadni (a nagy teremben levő könyveket csupán ő adhatja ki) más szintén nem halasztható, ’ s már előbb megkezdett teendőkkel (kölcsönkönyvekbe bejegyzés, vagy azokból a sokszor halomszámra hazahozott könyveknek kitörlésével stb.) úgy el van foglalva, hogy a közben kért könyvet legjobb akarata mellett sem adhatja ki rögtön, talán fél óra múlva sem (miért vesztegetné ilyenkor a tiszt az időt az olvasóval?);
[A feladatkör a tiszteké, ezek száma, mint ezt fenti Könyvtár álláspontja sugallja, vagy nem elegendő, vagy túl sok az ellátandó feladat!]
vagy továbbá a könyv kötés alatt, illetőleg javításban van a könyvkötőnél Budán, honnan sokszor ¼, ½ vagy 1 évig sem érkezik az vissza;
[Az épületen kívüli köttetés rendkívül hosszadalmas és bizonytalan.]
vagy végre a mostani nagy-teremi könyvtártiszt elődei a könyveket a nagy-teremben számos állások (tékák)ban, különösen egy közülök (ki híresebb utazó, mint könyvtáros volt) oly rendben hagyták, mely a legbuzgóbb könyvkereskedési igyekezetet is meghiúsítja (a könyveket t. i. egyik tékából a másikba, ötödik vagy 55-dikbe rakta, s a czímtárban nem jelezte meg, hogy hova.)
[Kimondva–kimondatlanul a nagybeteg Reguly Antalra történt e helyt a találattal is felérő célzás. A Garay és később Reguly rovására írtak, a raktározás, könyvelhelyezés választott módja, nem feltétlenül könyvtártiszttől függő, kényszermegoldások volt, tehát a könyvek több sorban egymás mögötti, nehezen követhető, galérián álló szekrények szerinti elhelyezése, jobb híján történhetett.]
Íme, ennyi oka szokott annak lenni, ha valaki az említett könyvtárnál a kívánt munkát meg nem kapja. Hogy egyszer-másszor tévedésből, a mostani kiadó hivatalnokok gyarlóságából is (mert ugyan ki nincs gyarlóságok nélkül?) juthat valamely könyv ideiglenesen oly helyre a könyvtárban, hol azt hamarjában meglelni nem lehet, tagadhatatlan, de hogy az akaratban volna hiba, mint ezt két kisebbszerű honi lapunk állítani nem átallotta, - ez nem egyéb hálátlan rágalomnál. […]
Pest, oct. 16. 1867.
A „kisebbszerű ellenzéki lapok“ említése jelzésértékű. Ez lehetett azon a pontok egyike, amely a könyvtári szolgáltatás emelésének vágyát, egyre komolyabbá váló szándékát, noha a szövegben egy szó sincs új épületről, egy majdani új épülettel, az attól remélt modernebb könyvtári feltételrendszer ügyével véglegesen összekapcsolhatta, és megerősítette a Könyvtár és közönsége közötti hírlapokban, közlönyökben megvalósuló kommunikáció hosszú időre érvényes nyomvonalát.
Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
