Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Hírarchívum

2021. október 5., kedd – 08:19
EKL Egyetemi Könyvtár
Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója diplomát adott át Pascale Andréani francia nagykövet asszonynak, megköszönve újbóli támogatását, amellyel második alkalommal fogadta örökbe könyvtárunk egy restaurálásra váró könyvét.
2021. szeptember 29., szerda – 14:57
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kutatók Éjszakája keretében Bartos-Elekes Zsombor Mappæ Comitatuum Transylvaniæ címmel kiadott reprezentatív kiadványának bemutatójával, Eötvös-kiállításunkon pedig interaktív tárlatvezetésekkel vártuk a tudományok és a kutatások kedvelőit. Sor került Csókási Annamária Széttépett kultúrák – a hegyi-karabahi háború kulturális kárfelmérése katonai technológiával című előadására, valamint Borsos Kata szólókoncertjére, melyen Biber, Telemann, Bach és Veress Sándor művei csendültek fel. A könyvbemutatóról készült felvétel itt tekinthető meg. Színes programokkal invitáljuk az érdeklődőket a Múzeumok Őszi Fesztiválján is könyvtárunkba.
2021. szeptember 27., hétfő – 10:33
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár csatlakozott a Holy Places of Undivided Christianity orosz kezdeményezésű projekthez, melynek célja az 1054-es kelet–nyugati egyházszakadás (görögül: skizma) előtti szentekhez és egyháztörténethez kapcsolódó emlékezethelyek és muzeális dokumentumok virtuális összegyűjtése.
2021. szeptember 24., péntek – 12:04
EKL Egyetemi Könyvtár
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében 2021. szeptember 27. és 2021. november 11. között A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága címmel interaktív tárlatvezetésre invitáljuk a tudományok és a kutatások kedvelőit. Vendégeink részt vehetnek a Duo Perpetual koncertjein, Bach-hangversenyeken, restaurátorműhely- és könyvtártörténeti vezetéseken. Muzeális értékű könyveink bemutatói keretében pedig könyvtárunk különleges kiadványaiba nyerhetnek betekintést. A rendezvénysorozatra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2021. szeptember 22., szerda – 17:03
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Nagyolvasója 2021. szeptember 24-én 09.00 és 20.00 óra között a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat előadásai miatt zárva tart. Valamennyi további olvasóterünkben a szokott nyitvatartási rend szerint várjuk olvasóinkat. A Kutatók Éjszakája programjain minden érdeklődőt örömmel látunk!
2021. szeptember 22., szerda – 13:05
EKL Egyetemi Könyvtár
Kulturális értékeink védelmére és épített örökségünk megőrzésére kívántuk felhívni a figyelmet az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban szervezett rendezvényünkkel az idei Kulturális Örökség Napjai keretében.
2021. szeptember 21., kedd – 15:12
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint a kolozsvári Iskola Alapítvány Kiadó sikeres együttműködésének eredményeként napvilágot látott reprezentatív térképtörténeti kiadvány bemutatójára invitáljuk az érdeklődőket 2021. szeptember 24-én 16.00 órától a Kutatók Éjszakája alkalmából.
2021. szeptember 16., csütörtök – 17:46
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kutatók Éjszakája keretében 2021. szeptember 24-én az Inga éjszakája elnevezéssel interaktív tárlatvezetésre invitáljuk a tudományok és a kutatások kedvelőit. Sor kerül a Bartos-Elekes Zsombor Mappæ Comitatuum Transylvaniæ címmel kiadott reprezentatív kiadvány bemutatására, Csókási Annamária Széttépett kultúrák – a hegyi-karabahi háború kulturális kárfelmérése katonai technológiával című előadására, valamint Borsos Kata szólókoncertjére, melyen Telemann, Biber, Bach és Veress Sándor művei csendülnek fel. A rendezvénysorozatra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2021. szeptember 14., kedd – 13:27
EKL Egyetemi Könyvtár
A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága című kiállítás 2021 őszén számos ingyenes programmal várja látogatóit.
2021. szeptember 13., hétfő – 14:50
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2021. augusztus 26-án kilencedik alkalommal rendezte meg „Hagyományok és kihívások” című országos könyvtárszakmai konferenciáját. Konferenciánkról rövid beszámolót honlapunkon talál, az előadások felvételei és prezentációi pedig megtekinthetők az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban.
2021. szeptember 8., szerda – 14:04
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából rövidfilm bemutatásával egybekötött tárlatvezetésre invitáljuk az érdeklődőket.
2021. szeptember 8., szerda – 13:40
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából különleges meglepetésekkel várjuk a kicsiket és nagyokat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) 2021. szeptember 18-án Könyvkötő műhelyünkben 11.00 és 17.00 óra között egyedi ajándéktárgyakat, különleges könyvecskéket és könyvjelzőket készíthetnek az érdeklődők.
2021. szeptember 8., szerda – 13:27
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai 2021 programsorozata keretében 2021. szeptember 18-án 11.00 és 17.00 óra között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulájában (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) Buzogány Dezső kalligráfus tart foglalkozást.
2021. szeptember 8., szerda – 13:03
EKL Egyetemi Könyvtár
A Fesztivál Akadémia Budapest tehetséges növendékeiből álló kvartettje Beethoven a-moll vonósnégyes (op. 132) és Schubert Quartettsatz (D 703) című műveit adja elő 2021. szeptember 18-án 11.00 órától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
2021. szeptember 8., szerda – 12:30
EKL Egyetemi Könyvtár
Könyvbemutatóink keretében könyvtárunk különleges kiadványaiba nyerhet betekintést, mely során feltárulnak régi nyomtatványaink titkai.
2021. szeptember 8., szerda – 10:04
EKL Egyetemi Könyvtár
A Gazdaságtudományi Kar könyvtári feladatait az Egyetemi Könyvtár és Levéltár látja el. A könyvtár használata a GTK polgárainak ingyenes, a szolgáltatásokról honlapunkon tájékozódhat.
2021. szeptember 8., szerda – 08:51
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai keretében megismerkedhetnek az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjával. Pascale Andréani, a Francia Köztársaság magyarországi nagykövete ismét jelentős összeggel támogatta állományunk védelmét, átvállalva Le premier livre d’amadis de Gaule (1555) című könyvünk restaurálási költségét.
2021. szeptember 8., szerda – 08:28
EKL Egyetemi Könyvtár
Dante halálának hétszázadik évfordulója alkalmából 2021. szeptember 14-én 11.00 és 13.00 óra között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Díszterme nyújt helyszínt a Magyar Dantisztikai Társaság tagjai által az Isteni színjáték I. részéhez készített részletes Kommentár kötetének bemutatására.
2021. szeptember 7., kedd – 15:14
EKL Egyetemi Könyvtár
A Duo-Perpetual ad koncertet az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulájában (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) 2021. szeptember 18-án 16.00 órától. A műsoron többek között Mozart, Bach, Piazzolla és Sosztakovics művei szerepelnek. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2021. szeptember 3., péntek – 18:29
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2021. augusztus 26-án kilencedik alkalommal rendezte meg a Hagyományok és kihívások című szakmai konferenciáját. Az idei program keretében a Felsőoktatási könyvtárak és a pandémia, Zárva is nyitva: középpontban a felhasználó, valamint a Muzeális dokumentumok korszerű könyvtári kezelése témái mentén hallhattak kerekasztal-beszélgetést és előadásokat az érdeklődők.