Sikerrel zárult a Múzeumok Éjszakája!
Sikeresen lezajlottak a Múzeumok Éjszakája...
Nyári Nyitvatartás
Kedves Olvasóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az...
Magyar Örökség díjas Könyvtárunk
A Magyar Örökség és Európa Egyesület által...
Folytatódik az együttműködés a PPKE-vel!
Folytatódik az együttműködés az ELTE Egyetemi...
Könyvtári kisegítőket keresünk
Könyvtári kisegítő munkakör Az ELTE Egyetemi...
4420
4404
4402
4384
4330

intézményi

magyar

Ünnepség az Egyetemi Könyvtárban

"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár volt főigazgatóját, Szögi László történészt ünnepelték kollégái és barátai 2018. július 9-én a Díszteremben. A tiszteletére készített Universitas - Historia című tanulmánykötetet Draskóczy István, az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport vezetője ismertette. Szögi László, az Egyetemi Könyvtár volt főigazgatója 2018. július 9-én töltötte be 70 életévét. A születésnapot volt és jelenlegi kollégái számon tartották és megünnepelték.

Pázmány-ereklyék

"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány Pázmány-ereklyék címmel rendhagyó kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött programok keretében emlékezett meg egyetemünk alapítójáról. A 2018. május 10-én tartott rendezvényen dr. Tóth Krisztina levéltárvezető és dr. Kiszl Péter, az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány elnöke, intézetünk igazgatója köszöntötte a megjelenteket."

Pázmány-ereklyék

"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány Pázmány-nap alkalmából szeretettel meghívja Önt 2018. május 10-én 16.00 órától rendhagyó kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött programsorozatára. (Helyszín: 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem alapításának 383. évfordulóján a könyvtár „Pázmány-ereklyék” címmel Pázmány Péter személyes tárgyaiból és könyveiből összeállított kiállítással, értékes, örökbe fogadható dokumentumok bemutatásával és ismeretterjesztő vezetésekkel várja az érdeklődőket.

Felsőoktatási könyvtárak a 21. században

" Az ELTE BTK Könvytár- és Információtudományi Intézet „Nyitott Napok” sorozatának szemeszterzáró alkalmán Székelyné Török Tünde, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Gyűjteményszervezési Osztályának vezetője tart előadást. [...] "

Újabb levelekkel gyarapodott a Szekfű-hagyaték

"Értékes, Szekfű Gyulának címzett levelekkel bővült az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kézirattára. Szekfű Gyula (1883–1955) történész, publicista, valamint egyetemi tanár volt. Nem utolsó sorban pedig az ELTE BTK Történeti Intézet könyvtárának névadója. Most megvásárlás útján a Horánszky Lajossal folytatott levelezése került az Egyetemi Könyvtár kézirattárába. A többségében kéziratos formában fennmaradt leveleket eddig dr.

Oldalak

Keresés
Szín
Alapítvány
Chat
Egyetemi Könyvtárért Alapítvány
Chat
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szeretnék, hogy Philip Zimbardo - 2. Tanulás, emlékezés, intelligencia, tudatosság című könyve kölcsönözhető-e vagy sem. Illetve, ha még nem kölcsönözhető, akkor mikor lesz várhatóan elérhető?
2017.12.05. 11:26
Kedves Látogató! A könyv várhatóan napokon belül elérhető lesz kölcsönzésre (jelenleg még katalogizálás alatt áll). Amennyiben szeretné, hogy félretegyük a nevére a kölcsönzőbe, küldje el kérését a kolcsonzo@lib.elte.hu címre. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Jó napot! A Moholy- Nagy Művészeti Egyetemre járok. Arról szeretnék érdeklődni, hogy mennyibe kerül egy könyvtári belépő külsős diákoknak? Köszönettel: László Ágnes
2018.02.07. 23:08
Kedves László Ágnes! Köszönjük az érdeklődést! Más felsőoktatási hallgatók számára a beiratkozási díj fél évre 1000 Ft, egy évre 1850 Ft. A beiratkozáshoz szükséges az érvényes matricával ellátott diákigazolvány, valamint a személyi okmányok bemutatása. Nyitva tartás: H-P: 9:00 - 20:00 -- Üdvözlettel: Balogh Ildikó ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Közönségszolgálati Osztály 1053 Budapest, Ferenciek tere 6. Tel: 06-1-411-6500/ 3411, 3417 http://www.konyvtar.elte.hu
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Szeretném megkérdezni, hogy a 40 Ft/nap késedelmi díj a lejárat után minden napra vonatkozik vagy csak azokra napokra amikor a könyvtár nyitva volt. Köszönöm a választ! K.P.
2018.03.18. 18:43
Kedves Látogató! A türelmi idő lejárta után a késedelmi díj számításába minden naptári nap beleszámít (a türelmi időszak is). Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szeretnék, hogy azon könyveknél, ahol az áll, hogy "rövid kölcsönzés", mit is takar valójában? Egy szótárról lenne szó. Előe is köszönöm a választ!
2018.04.26. 12:29
Kedves Kérdező, a katalógusban nemcsak az Egyetemi Könyvtár állományának adatait láthatja, hanem az ELTE egyéb tagkönyvtáraiét is. A "rövid kölcsönzés" kiírásnál meg kell nézni, hogy mely könyvtárhoz tartozik és tőlük megkérdezni, mivel nálunk nincs ilyen kategória, így nem is tudunk erre válaszolni. Ha a katalógusban keres, akkor a találati lista jobb szélén vannak a példányadatok, azaz, hogy adott könyvből mely könyvtárban van példány és hány darab. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Nem azonosított felhasználó
Kedves Könyvtár! Érdeklődni szereték, hogy a MaNDA adatbázisában (http://mandadb.hu) fizetős hozzáféréssel elérhető dokumentumokat ELTE könyvtári tagság birtokában tudom-e otthoni számítógépen olvasni? Üdvözlettel: Harsányi Péter
2018.06.12. 17:59
Kedves Harsányi Péter! A MANDA adatbázisban szereplő egyes tartalmak korlátozás nélkül elérhetőek, függetlenül attól hogy milyen IP címről, mely könyvtár tagjaként keresi az adott dokumentumot. Más esetekben a feltöltött tételek nem hozzáférhetőek. Ebben az esetben megoldás lehet, ha a dokumentum elérése céljából felveszi a kapcsolatot a feltöltő intézménnyel. Üdvözlettel: egy e-könyvtáros
Üzenetküldés, korábbi üzenetek
Oldalszín

kék

pink

zöld

narancs

bordó

Keresés

Katalógus

Az Egyetemi Könyvtári Szolgálat dokumentumállományában keres.



ELTEFind (teszt)

A kereső az online katalógusunkban és a digitális gyűjteményünkben (EDIT) keres.

Weboldal

Alacsony felbontáson nézi honlapunkat, ezért tartalma nem jeleníthető meg. Növelje meg az ablak méretét, vagy keresse fel kis felbontásra szánt honlapunkat a http://konyvtar.elte.hu/m oldalon.