2024. december 6-án nyílt meg a Szlovák Nemzeti Galériában a Fruits of Discord. Portraying the Ottoman Presence című kiállítás, mely a kulturális kapcsolatok mentén, és többek között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár állományából kölcsönzött Pálffy Tamás-köteten keresztül mutatja be a 16–17. századi magyar–oszmán kapcsolatok érdekes és egyben drámai történetét. A tárlat az oszmán terjeszkedés magyarországi időszakát és interkulturális kölcsönhatásait tárja az érdeklődők elé, különös tekintettel az oszmán tárgyi kultúra közép-európai művészetben megjelenő motívumaira.
Kiállított kötetünk (RMK III. 316:1) Pálffy Tamás (1620–1679) esztergomi őrkanonok és báthi apát, későbbi váci, egri és nyitrai püspök egy beszédét tartalmazza, mely Nagyszombatban, a Keresztelő Szent János-templomban hangzott el 1652. november 26-án, az Esterházy-család négy tagjának temetése alkalmából, akik mind a törökkel vívott vezekényi csatában vesztették életüket. A latin nyelvű beszédet egy egészoldalas castrum doloris ábrázolás, valamint egy temetési menetet ábrázoló kihajtható, két levélre nyomtatott metszet egészít ki, melyeket Hans Rudolf Miller helyszíni rajzai nyomán készített Mauritz Lang Pozsonyban. A tárlaton bemutatott illusztrációk kiemelt művészettörténeti jelentőséggel bírnak. A kiállítás 2025. május 18-áig látogatható.