Digitalizált Eötvös-jegyzetek - Eötvös-jegyzeteket digitalizált az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem birtokába került dr. báró Eötvös Loránd 1880–1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, melynek köszönhetően az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható.

Az előadás-jegyzetek különleges értékét emeli, hogy Eötvös élete során sajnos soha nem írt tankönyvet. Az idő hiányán túl a tankönyvírás feltehetőleg azért maradt el, mert a munkájára jellemző műgond és lelkiismeretesség mellett nem érezte előadásainak tartalmát kellően kiforrottnak. Néhány fennmaradt litografált jegyzete, valamint a tanítványai által feljegyzett kísérletei alapján kaphatunk képet Eötvösről a tudósról mint tanárról. Logikusan felépített, gyakorlati ismeretekkel és kísérletekkel egybekötött előadásain keresztül mélyreható analitikus látásmód tükröződik. A kevéssé tagolt jegyzetekben elmélyülve ma is betekintést nyerhetünk a kísérleti fizika alapjaiba, a didaktikusan felépített óravázlatokból pedig egy tankönyv alapja körvonalazódik. Eötvös Loránd félévszázados munkássága kitörölhetetlen nyomot hagyott hazánk oktatás- és tudománytörténetében.

A közelgő Eötvös-év alkalmából megrendezésre kerülő programsorozatok és kiállítás alkalmával – a modern digitális technika lehetőségeit felhasználva – egyetemünk névadójának több találmánya mellett a magyar tudománytörténet múltjához tartozó dokumentumok is bemutatásra kerülnek majd.

Digitalizált tartalmaink az egyetemi repozitóriumban, az EDIT-ben tanulmányozhatóak.